Horeczky Krisztina: Cohenen nyerészkedők, Madonnával dolgozók

Budapest Táncfesztivál: BJM – Les Ballets Jazz de Montréal: Dance Me és Company Wang Ramirez: Everyness

A 2016-os Everyness minden olyan jellegzetességgel bír, amit a Dance Me nélkülöz; az ötszereplős munkában van szín, árnyalat, dramaturgia, tartalom, esztétika – mindaz tehát, ami egy előadást művészi produktummá tesz/tehet.

Török Ákos: Alföldi nem politizál és nem rendezte szét Pintert

Harold Pinter: A gondnok – Radnóti Színház

Már az elmúlt évet is a legjobb művészszínházként abszolválta a Radnóti, és úgy tűnik, ennél alább nem is adják. A 10 után ismét az évad egyik legjobb előadását hozták össze.

Gabnai Katalin: Keskeny pallón

Döbrentei Sarolta: Sára asszony – Nemzeti Színház, Spectrum Színház

Nem idegen napjainktól a hitre való, plakát-egyszerűségű agitálás, s ennek a játéknak is ez a leghangsúlyozottabb vonulata. Lesz is érző – büszke vagy legalább bűnbánó – közönsége, bármerre járnak majd vele. S bár iskolás a mód, ahogy az alapgondolatot elénk tárják, megrendít annak felismerése, hogy ezt tényleg vigasztalásnak szánják.

Seres Gerda: Majdnem retro

Pierre Barillet és Jean Pierre Grédy: A kaktusz virága – a Csíki Játékszín vendégjátéka a József Attila Színházban

Egy drámaíró, akinek már majdnem bemutatták egy darabját, egy nő, aki volt már „aránylag” szerelmes, egy férfi, aki majdnem őszinte és egy vígjáték, ami majdnem vicces – ilyen volt a Csíki Játékszín vendégjátéka, A kaktusz virága a József Attila Színházban.

Új utak nyílnak meg előttem

Mészáros Piroskával Szentgyörgyi Rita beszélgetett

A jó élni érzetét sugalló személyiség. Ígéretesen indult a pályája, a Katonában volt gyakorlaton, majd Alföldi a Nemzetibe szerződtette. A Mein Kampf erotikus Gretchenétől a Lear király Cordeliáján, a Három nővér Natasáján át a Vassza Zseleznova cselédlányáig sokféle színt varázsolt elő magából. Amióta szabadúszó lett, időnként megtalálják független produkciók a Jurányiban és a Dollár Papa Gyermekeivel.…

Jó kérdés: Az a te szerencséd, hogy jó a társulatod

A Színház folyóirat és a Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata. Második évad / 6. rész

Mitől jó egy társulat? Mennyi idő alatt érik össze, és mitől bomolhat meg az egység? Ki tud társulatot vezetni? Hogyan válnak csapattá az egyetlen produkcióra szövetkezők? Kötöttség-e a társulati lét, és szabadság-e a szabadúszás? Van-e hátránya a társulatnak és előnye a szabadcsapatoknak? Felbomolhat-e rövid vagy középtávon a magyar színházra jellemző társulati rendszer? A gazdasági környezet…

Kovács Bea: Halál;orgazmus

Fishez – Váróterem Projekt, Kolozsvár

A Fishez, sok kísérleti és drámai narrációtól mentes színházhoz hasonlóan, mint megmarkolt víz folyik ki kezeink közül. Jobb, ha megmártózunk benne, és nem dobozoljuk.

Török Ákos: Otthontalanul táncolók és otthon meditálók

2 in 1 kritika: Zadam Társulat: exPre és Vass Imre-Somló Dávid: IITTHHOONN

A lélek tereit kutatják, a Zadam Társulat felszínesebben, de magával ragadó dinamikával, az IITTHHOONN sokkal komótosabban, mélyre ásva és beengedve minket az otthonteremtés mindennapjaiba, melankolikusabb és kevésbé izgalmas módon.

Nem kimondottan hazaáruló

Székely Csabával Boros Kinga beszélgetett

Múlt év végén nemcsak a budapesti Radnóti Színházban, hanem egy román társulattal is bemutatója volt. A Vitéz Mihály után másodszor merítette témáját a román történelemből Székely Csaba, és ezúttal is lett ebből némi botrány.

Innováción innen és túl

Kerekasztal beszélgetés a NEXTFESZT-ről

Némi hiányérzettel a hozzászólók megkapták, amire vágytak. A beszélgetésbe az alkotók is beleszőtték a gondolataikat. Az is kiderül, hogy Magyarországon azért egy kicsit mást jelentenek a dolgok, mint nyugaton.

Megjelent márciusi számunk!

Kapható az újságárusoknál

  A címlapon: Liliom (Vígszínház), és Milo Rau előadása a Kolozsvári Állami Magyar Színház által szervezett Interferenciák fesztiválon. A lap fő témai. LILIOMOK – Molnár Gál Péter Molnár-monográfiájából részlet, elemzés a Vígszínház Liliomáról és fontos Liliom-előadásokról. Vita A DIKTÁTORról és a VÍGSZÍNHÁZ jelenéről. Shakespeare – a RASSZ kérdése műveiben. Hogyan lehet ábrázolni a feketét és…

A Színház.NET-en a decemberi szám!

Tánc és felsőoktatás. Születésnap: Pintér, TÁP, Trafó. Hol a kortárs magyar dráma?

FŐ TÉMÁINK: KORTÁRS MAGYAR DRÁMA – Radnóti Zsuzsa, Imre Zoltán, Darida Veronika, Závada Péter, Bíró Bence, Fekete Ádám, Kelemen Kristóf, Székely Csaba a megszólalók. Csáki Judit Mohácsi-kötetet recenzál. Nánay Fanni Spiró lengyelországi bemutatójáról. Portugál Újranéző. TÁNC ÉS FELSŐOKTATÁS. Két interjú: Bolvári-Takács Gáborral és Angelus Ivánnal. SZÜLETÉSNAPOSOK: PINTÉR BÉLA, TRAFÓ ÉS TÁP. Remek kerekasztal beszélgetés az…