A dráma műfaji szélsőségeit pedig Máté Gábor rendezése sem erősíti fel; nem tragikum és bohózat közt hányódó eseménysort nézünk, hanem helyenként ironikus, esetleg groteszk színben láttatott kollektív tragédiát, amelyhez az iskolapadok és a gyerekek konstans jelenléte – a rendezői intenciótól vélhetően teljesen függetlenül – még némi zavaró ünnepélyességet is hozzáad.
A Kabaré arról szól, hogy egy szétrohadó, fasizálódó rendszerben az emberek megpróbálnak úgy tenni, mintha a rendszer nem rohadna és fasizálódna egészen az utolsó pillanatig és még utána is.
Színész és jelmeztervező egy személyben. Érzékiség és érzelmesség árad a szeméből, a hangjából, és rengeteg dolog foglalkoztatja a világból.
A CINÓBER HADMŰVELET című mesehorrort Bodó Viktor felkérésére írtam, és 2017 februárjában mutatták be a bécsi Volkstheaterben, Operation Zinnober címmel.
A Tatiana óhatatlanul a Vadászat tükördarabjának tűnik, hiszen míg ott csak férfiak, ezen a bemutatón csak táncosnők léptek színre, méghozzá olyanok, akik saját maguk vállalták a koreográfus szerepét is.
Úgy szurkoltam valamilyen feloldó végért, hogy ne csak a perspektívátlanul összekapaszkodó párra boruljon a sötét. Remélem, a mai vasalónők nem halnak olyan korán (jelenleg Magyarországon hetente hal meg volt vagy jelenlegi párja által bántalmazott nő), és mégis lehet a deszkán túl saját, értelmes élete Alisonnak.
A hagyományos kereteket átütő személyiségéből fogalmaz meg szerepeket, sorsokat, karaktereket. Szélsőségesen, szenvedélyesen, elementáris erővel. Friss és eleven Háy János Nehéz című drámájának szótlan anyafigurájaként, a Folyón túl Itália nagymamájaként és Jászai Mari küzdelmes életútját játszva a Kripli Mariban, ami április végén megy utoljára. Legutóbbi sikerbravúrja az árnyékszéken ihletet nyerő sámánasszony és az Expo-küldött nagyasszony kettős…
Két nappal a parlamenti választások előtt, a kampány okozta őrjítő hangzavarban az ember szívesen néz a magyar történelmen élcelődő kabarét. Kérdés azonban, pontosan meddig illik viccelni a magyar történelemmel.
Az esztétika és a táncelmélet folyamatosan próbálja meghatározni, ami tárgyaként elé kerül, és keresi a kifejezéseket, szempontokat, ami alapján egy táncelőadásról egyáltalán beszélni lehet. Az alkotókat persze mindez a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje, nem az ő dolguk megnevezni és fogalmilag megragadni, amit létrehoznak.
Közel egy hét múlva, április 17-én adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat, a nominált produkciókat méltató szövegek viszont már most olvashatók.
Áprilisi szám. Fő téma: PRÓZA A SZÍNPADON. Dramaturg kerekasztal. Háború és béke (Víg), Miskin (Katona), Félkegyelmű (Pesti), Átváltozás (Örkény), Forte társulat, Vidnyánszky Attila prózaadaptációi, Hajnóczy Péter színpadon, Védett férfiak (Stereo akt), Pionír szív (Örkény). Balett és próza kerekasztal. Kötelező olvasmányok színpadon CÍMLAPON: Kékszakáll (Operettszínház). További kritikák: Kaukázusi (Nagyvárad), két szatmári előadás, Réti Anna és Juhász…
A februári szám fő témája: Pintér Béla “Ascher Tamás Háromszéken” című darabjához kapcsolódva: VALÓS SZEMÉLYEK SZÍNPADON. Ebben a számban arról gondolkodunk, mit jelent – történeti perspektívába helyezve – valós személyeket, közszereplőket színpadra vinni. Többhangú kritika a Pintér-előadásról. Párbeszéd a témáról (Jákfalvi Magdolna és Szabó-Székely Ármin között). Kritikák dokumentarista és táncelőadásokról (köztük Jerome Belről, Rózsavölgyi Zsuzsa…
