Hogy kik vagyunk valójában, ez egész életünk legnagyobb rejtélye. Más-más ember mellett másképp vagyunk szerelmesek is: folyamatosan alakítjuk egymást, a másikon keresztül pedig magunkat. A Júlia kisasszony éppen ezekre a – sokszor észrevétlenül is hétköznapjaink részét képező, de – bonyolult kapcsolati (és társadalmi) viszonyokra, dinamikákra hívja fel a figyelmet, amelyek személyiségünk meghatározó elemeit alakítják.
Ellenmű, fricska, vitairat, pamflet, látlelet, emlékmű – ilyen és ezekhez hasonló fogalmak repkednek az ember fejében a Hodworks bemutatóját, a Délibábot nézve. A két, nagyobb egységre tagolt produkcióban ott sorakoznak a koreográfus, Hód Adrienn (dramaturg-alkotótársa ezúttal is: Szabó-Székely Ármin) egyes markáns, félreismerhetetlen stílusjegyei, s mint megszokott: megannyi új, friss motívum. Meg kacaj és gyász.
Szinte a pályája elejétől „tudom” a nevét, de voltak hosszabb periódusok, amikor láthatatlanabb volt számomra. Jelenleg társulati tag Székesfehérváron. A színház a tavalyi év végén mutatta be a Az ember tragédiáját, melynek egyik különlegessége, hogy négy rendező állította színpadra a drámát. Ennek kapcsán beszélgettünk a Tragédiáról, színházról Kuna Károllyal.
Talán túlzás volna azt állítani, hogy a Leláncolt Prométheusz bemutatása színházi öngyilkosság vagy legalábbis masszív kísérlet, ám azt leszögezhetjük, hogy a darab olyan súlyos veszélyeket rejt, amelyek láttán egy kevésbé kalandvágyó rendező azonnal visszavonulót fújna.
A panziót úgy hívják: Víg Gulág. A telefon lemerül – mármint le a vízbe. Hlesztakov bányamérnök-hallgató. Hashtag Szorocsinci. Mohácsi János Gogol Revizor című szatíráját rendezte Szombathelyen.
A Színház folyóirat februári számában több cikket szenteltünk a megfigyelők / megfigyeltek témájának. A kiindulópont Kelemen Kristóf Megfigyelők drámája és előadása volt, mely a szexuális orientáció és az ügynökkérdés összefüggéseit vizsgálja a hatvanas évek Magyarországán.
Hogyan beszéli ki az elmúlt száz év történelmi traumáit a magyar színház, és milyen céllal teszi ezt? Kinek van igénye a szembenézésre? Melyek a hangsúlyos témák, és van-e, ami tabunak számít? Mitől több a múltfeldolgozás a múltábrázolásnál? Hogyan lesz az egyéni történetek feldolgozásából közösségi-társadalmi múltfeldolgozás? Mi jellemzi a múltfeldolgozó előadásokat, vannak-e alapdilemmák, és vannak-e alapkonszenzusok?
Az első reakció a döbbeneté, a veszteségé, a sokszínűség helyére pöffeszkedő egyféleség veszélyétől való félelemé, mely a szabad gondolkodást és önkifejezést megannyi kulturális területen fenyegeti.
Anyaszínházában, az Örkényben egyre többet rendez amellett, hogy figyelemreméltó előadásokat jegyez függetlenekkel és német színpadokon is. Öt év alatt „beérett” a színészlét kérdéseit feszegető Hamletbe, a IV. Henrik több szerepében karakteres átváltozó, a József és testvéreiben a fiatal Jákobot és az érett Józsefet formálja meg. Legutóbb egy álmatlanságban szenvedő, közel-keleti haditudósító életét vitte színre, CRT tévék,…
Ördög Tamás rendezőtől láttunk már jobbat, és biztosra veszem, hogy fogunk is még. Ez az előadás most más miatt fontos: jelzi, hogy Móricznak helye van a kortárs színházban. És persze azért is fontos, mert Kulka János visszatért.
Ez a szám több szempontból rendkívüli. Fókuszában az állambiztonság – megfigyelés áll. Kritika Kelemen Kristóf Megfigyelők c. előadásából (ebből van a címlapfotó is). Ami rendkívüli: Molnár Gál Péter Coming out című kéziratban lévő könyvéből hozunk 2 fejezetet és interjút a hagyatékáról. Folyóiratunk szerkesztőit, Nánay Istvánt és Csáki Juditot romániai útjuk során a román állambiztonság…
Novemberi ünnepi duplaszámunk témái: – múltfeldolgozás a színházban, kritikák a Secondhand, a Mi és ők c. előadásokról, kerekasztal beszélgetés a Táncarchívumról – Színház- és Filmművészeti Egyetem évada – kritikák: Woyzeck (Szkéné), Vihar (Budapest Báb), Három nővér (Figura), Magyar Nemzeti Balett – Milo Rau genti manifesztuma és magyar szerzők reakciói – a hiba a színpadon (drámai…
