Miután két estén át néztem, ahogy táncosok rázkódnak a színpadon, rájöttem, hogy a tánckritikaírás és a szeizmológia rokonszakmák. Nézem a felszínt. A testek felszínét. A test remeg, a feszültség nő, váratlan mozdulatok és hangok robbannak ki belőle. Én pedig a rezgéshullámok terjedéséből próbálok következtetéseket levonni a mélybeli folyamatokra nézve.
Előadás is meg nem is. Őszinte is meg nem is. Nem mondják ki, de aztán mégis. A rítus kiüresedettségéről, az ünneplésbe burkolt romlottságról szól, és ellenkezőleg: az ünnep megtisztító erejéről. Pintér Béláék meg is haladják önmagukat meg nem is: vergődnek a maguk felépítette csapdában.
Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.
Az amerikai Promenádok politikusabbak lettek, a budapesti személyesebb volt. Ennek oka a közélet, a közösség fontos kérdéseinek jelenléte a nem mainstream színházban; az amerikai átlagember is sokkal politikusabbnak tűnik.
Vajon mit sikerül kezdeni a darab meglehetősen egyértelmű figuráival és helyzeteivel? Hogyan lehet a közel százhúsz rövid snittből álló, de cselekményt csak nyomokban tartalmazó jelenetfüzért erős előadássá formálni?
Mit jelent bezárva lenni, majd eszmélni és szabadulni, illetve milyen egy zárt rendszerbe beépülten kifulladásig menteni a lehető legtöbb lelket – erről a két, rokonítható témáról szól két nyomasztóan szép játék ezen a télen. Mindkettő rendelkezik valóságalappal. A lényegük pedig ugyanaz: menekülj!
A kórus nehéz szólamát a szolnokiak jól bírják, csak sajnos az a hallgató érzése, hogy ha a rendezési (remek) ötletek nem segítenék a mű befogadását, akkor ez a kvázi oratórium óhatatlanul unalomba süllyedne.
Félelmeink egyszerre korlátoznak és tartanak minket biztonságban – erre a libikókára ülteti fel a nézőket a bodylotion co-dance. (…) A világvége érezhető Duda Éva koreográfiáján is, ám sokkalta távolibb, még korántsem bizonyos eseményként.
Egy sci-fit látunk, ami önmagában is elég lehet, de a szerzőpárostól eddig nem ehhez szoktunk, hanem ahhoz, hogy minimum duplafedelű történetekkel állnak elő. Újdonság az is, hogy ezúttal nem ők állították színpadra a darabjukat, nem maguknak, hanem a rendező felkérésére, a Vígszínháznak dolgoztak.
A Kazinczy utca szombat esti kavargásában, turisták és legénybúcsút tartó angol ifjak között szlalomozva csak a nagyon figyelmes szemlélőnek tűnik fel a Salemi boszorkányok bemutatóját reklámozó plakát. A Tesla Teátrumot sem olyan könnyű megtalálni. Az Elektrotechnikai Múzeum udvarán keresztül közelíthető meg, amit a hatvanas-hetvenes évek ikonikus neonreklámjai díszítenek. Van itt pislogó szemű antikváriumbagoly, Patyolat és…
Fő témánk: ALTERNATÍV MŰKÖDÉS. Az Orlai Produkció, Jurányi, Átrium működése, modellje. Esszé a VITAszínházról – mit tud a műfaj, mikor jó, mikor nem. Négykezes kritika az Ítél a népről (Stúdió K). AMERIKA: Herczog Noémi és Boross Martin írásai az amerikai színházról, illetve a STEREO AKT produkciójáról. Recenziók: Marina Abramovic, Gáspárik Attila könyveiről és a Nyitott…
Novemberi ünnepi duplaszámunk témái: – múltfeldolgozás a színházban, kritikák a Secondhand, a Mi és ők c. előadásokról, kerekasztal beszélgetés a Táncarchívumról – Színház- és Filmművészeti Egyetem évada – kritikák: Woyzeck (Szkéné), Vihar (Budapest Báb), Három nővér (Figura), Magyar Nemzeti Balett – Milo Rau genti manifesztuma és magyar szerzők reakciói – a hiba a színpadon (drámai…
