A jelenlegi kultúrpolitika tendenciózusan zárja el az állami támogatást a független előadóművészek, társulatok elől. A helyzet drámai, sokkal drámaibb, mint bármikor korábban. Az NKA elsorvasztva, a működési támogatások drasztikusan megcsapolva, a kulturális taót helyettesítő pályázatok végeredménye arcátlanul szakmaiatlan, politikailag elfogult és teljességgel átláthatatlan döntéshozatalra vall. Ha nem történik valami csoda, ősztől ilyen, és ehhez hasonló…
Török Ákos: A kocka el van vetve
2in1 kritika: Budapest Kortárstánc Főiskola: Debüt – MU Színház; Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra: A kimondhatatlan jókedv játéka – Trafó
Egymás mellett a Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) új első évfolyamának bemutatkozása és a Horváth Attila–Kiss Rebeka Petra alkotópáros A kimondhatatlan jókedv játéka című előadása beszédes ívet húz. Akár egy disztópikus életpályamodell.
„Az előadásnak nem kell arról szólnia, amiről a darab, szólhat az ellenkezőjéről is. Egy olyan korban, melyben […] újdonságot nem a művek, hanem előadásaik jelenthetnek, […] ez szükségszerű fejlemény.” Fodor Géza a rendezői színház operai működésének elvét summázó sorait („A »jelmezes koncert« dicsérete”, idézi: Almási-Tóth András, Az opera – egy zárt világ, Budapest: Typotex, 2008)…
Fehér Anna Magda: Elhagy – nem ereszt
CSET Feszt 3. (Színházi Olimpia) / 2in1 kritika: Született: Wágner Emese; Ki voltál, lányom? – Jurányi Ház
Kettő, illetve három színésznő tragikus sorsát mutatták be a CSET Feszt két új premierjén. A személyes történeteket sokan tabuként vagy legalábbis szigorúan magánéleti kérdésként kezelnék, Szalontay Tünde és Csernus Mariann azonban engedik látni és láttatni legfájóbb sebeiket. Öngyógyítás? Önmarcangolás? Lezárás? Emlékezés? Figyelemfelhívás? Mind egyben. Megrendítő bemutatók születtek.
Antal Klaudia: Vállalni a felelősséget
CSET Feszt 2. (Színházi Olimpia) / 2in1 kritika: Samuel Bailey: Kutyabaj; Helen Crevel: Palánta / Seedling – Jurányi Ház
A tavalyi Anyacsak1 Fesztivál után az idei CSET Feszt alkalmával a programszervezők tágabb kontextusba helyezték a szülő-gyerek kérdést: az általam látott szombathelyi vendégjátékban, a Kutyabajban és Helen Crevel (UK) Palánta / Seedling című hanginstallációjában valóban megjelennek a fesztivál hívószavai, a család, az egyén és a társadalom kérdésekkel teli kapcsolata, középpontban a felelősségvállalással.
Proics Lilla: A megközelíthető és a megközelíthetetlen apáról
CSET Feszt 1. (Színházi Olimpia) / 2in1 kritika: Segítség! Iskola! – Átrium; La fracture – Jurányi Ház, CSET Feszt
Míg tavalyi fesztiválján a Jurányi elsősorban az anyaság kérdését helyezte a középpontba, 2023-ban a CSET Feszt a család, egyén, társadalom tágabb címszavai köré épült. Háromrészes kritikai csokrunk első részében a tematikus rokonság okán egy fesztivál-előadást rendhagyó módon az Átrium egy friss premierjével párosítottunk.
Az én latino szereplőim zűrös figurák
PC TALKS II. évf./1.: Az Oregon államban élő Octavio Solis drámaíróval Upor László dramaturg, műfordító beszélgetett
Amerikai–magyar együttműködésben megvalósuló projektünk II. évadában továbbra azt vizsgáljuk, hogyan közelíthető meg a PC (political correctness, politikai korrektség) kérdése az előadó-művészetek területén. Mit jelent a diverzitás, és hogyan jelenik meg? Kik ma az előadók, az írók, a rendezők? Hogyan egyeztethető össze a művészeti szabadság a sokféleség etikai követelményével? Fontos és aktuális témák ezek, amelyeket amerikai…
My Latinos Are Edgy
PC TALKS, 2nd season/1: Octavio Solis, Oregon based playwright in conversation with Laszlo Upor dramaturg, translator from Budapest
In the second season of our project of American – Hungarian collaborations, we would like to continue to deal with the problem of how to approach the question of PC (political correctness) when it comes to the performing arts. What is ‘diversity’ and how diversity appears? Who are the performers, directors, writers? How can we…
Zrinyifalvi Eszter: Egy veréb sem eshet le Suzuki Tadashi tudta nélkül
2in1 kritika: Suzuki Tadashi két rendezése: Elektra; A trójai nők – Nemzeti Színház (9. MITEM / Színházi Olimpia)
Suzuki Tadashi, a Színházi Olimpia egyik alapítója, az egyik legismertebb kortárs japán színházrendező, színész tréner, színházelméleti író. Az Olimpiára/a MITEM-re két előadása érkezett, mindkettő egy-egy antik görög dráma színrevitele: az egyik Euripidésztől A trójai nők, a másik Szophoklész Élektra című drámájának Hugo von Hoffmanstahl-féle átdolgozása. Amíg az Élektrát nálunk is időről időre előveszik a színházak,…
„Ne feledd, testvér, mi gyenge nők vagyuhuhuhuuuuunk” – üvölti Pájer Alma Iszménéje zokogva már az idétlenség határán túlról, miközben hernyóként kúszik a földön Pallagi Melitta Antigonéja felé. Antigoné pedig úgy adja át magát az eltökéltségnek, hogy márpedig temet – és meghal, mintha más válasz nem is létezne ezen a világon; és inkább bosszantja a húga…
Megjelent a Színház folyóirat UTOLSÓ NYOMTATOTT száma, közel dupla terjedelemben, 72 oldalon. A papír alapú Színháztól tehát búcsúzunk, a lap azonban nem vész el, csak átalakul, pontosabban átköltözik a netre. Még néhány (átmeneti) hónap és új logóval, korszerű tálalásban és komplex tartalommal indul új honlapunk! Addig is maradjatok velünk és olvassatok minket itt: szinhaz.net! TARTALOM…
A Színház.NET-en a novemberi szám!
Kritikusdíj / Díjak / kitüntetések / szakmaiság / Újrarendezés/ repríz/ remake / Világszínház
► Üzen a szerk. ► Kritikusdíj ► Díjak / kitüntetések / szakmaiság ► Újrarendezés/ repríz/ remake ► Világszínház