Kovács Bálint: Lenni vagy élni

Nyikolaj Erdman: Az öngyilkos – Jászai Mari Színház, Tatabánya

Guelmino azon túl, hogy felmutat egy a mai magyar, sőt mai európai társadalomról szóló, összetett, érvényes és fontos gondolatmenetet, ugyanennyi energiát fektet a poénok csúcsra járatásába is.

Deres Kornélia: Magukról, bizony

Válasz Urbán Balázs a „Miközben ezt a címet olvassák, mi magukról beszélünk” című előadásról írott cikkére

Saját történeteiken keresztül tehát rólunk beszélnek, vagyis arról a közegről, amelyik lustaságból, fáradtságból, nemtörődömségből lehetővé teszi a régen berögződött működésmódok továbbélését.

Kovács Bea: Amikor a cirkusz szökik meg

A szociális cirkuszról

…nem veszélyes ez az egész, de „megszorong az ember”.

Varga Anikó: Két évben a hetven

A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház előadásairól

…a láthatóan eredményes művészi teljesítmény nyilvánvalóvá teszi, következetesen építkező társulatról van szó.

Artner Szilvia: A monumentális művek kora

2 in 1 kritika: a Pécsi Balett Faust, az elkárhozott és a Nagyvárad Táncegyüttes – Közép-Európa Táncszínház Stabat Mater című előadásáról

Foglalkozzunk a puszta esztétikával és a politikai zsinórpadlás helyett nézzünk be a világot jelentő táncszínpadra is, hogy mi van ott. Mi lenne? Diadalmenet. De részletezem azért.

Lúzerek – a Színház lap júniusi (utolsó?) számának komoly és tartalmas bulija

Június 8-án a Jurányi Házban

A Jurányi termeiben 5 helyszínen: tartalmas beszélgetések, viták. Színházcsinálók, lapcsinálók, művészek.

Török Ákos: Egyszerűen bonyolult

2 in 1 kritika – Szombati Anett-Tóth Laura: Elhallgatott hétköznapok és Dányi Viktória-Nelson Reguera Perez: Keep in Touching című előadásiról

…nem nagy ívű történetben rejlő, ugrásra kész drámákat mutatnak fel, hanem a mindennapokban lévő történésekre fókuszálnak.

Zsigmond Andrea: A valóság, ha nyelvet ölt

Monológ a Deszka fesztiválról

De alig van idő igazi beszélgetésre.

Szoboszlai Annamária: Így, úgy

2 in 1 kritika – A Duna Táncműhely Körtáncáról és a Duna Művészegyüttes: Puszták népéről

Mióta a Nemzeti Táncszínház bemutatóival különböző terekbe kényszerült, az alkotók is kénytelenek új terekben gondolkodni…

Kovács Dezső: Csokonai virgonc hölgyei

Csokonai és a Kecskeméti Katona József Színház Dorottyájáról

S ott az egész trupp, a dámák, a farsangi lánykák, a fúria asszonyok s a nem kevésbé duhaj férfiak kórusa: énekelnek, táncolnak, pörögnek, zúdulnak, s mindezt valamiféle derűs harmóniában végzik.