Új e-dráma: Elfriede Jelinek: Düh

Trójától a Teremtőig – Halasi Zoltán, a fordító előszavával

Tágabb értelemben a patriarchális világ erőszakkultúráján siklik végig a darab szövege mint valami gördeszka pályán, ahol is a deszka maga a „düh”.

Gergics Enikő: Gyötrelmet öregbít

Hoffmann, avagy a megátalkodott felvilágosodás – Jurányi Ház

A Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező hallgatóinak vizsgaprodukciója annyi alkotó-előadó munkájából áll, hogy alig férnek a csoportképre, de végig szavak nélkül zajló összjátékuk több, mint puszta látványexpó: ha egyenetlenül is, de sikerül előadássá válnia.

Antal Klaudia: Száraz

Louis – Maladype Színház

A figyelem a mondanivalóra helyeződik, a néző, empatikus képességének gyakorlása helyett, igyekszik „kulcsot”, vagy legalább egy kérdést találni, ami azonban mintha hiányozna az előadásból.

Megyeri Léna: Új formák – kellenek?

2 in 1 kritika: Góbi Rita Társulat: Tátikák és Frenák Pál Társulat: W_all 

Két nagyon markáns formanyelvű alkotó új bemutatóját láthattuk pár napon belül, október-november fordulóján, és mindkét előadásról elmondhatjuk, hogy gyakorlatilag pontosan azt kaptuk, amit vártunk és amire számítottunk. Hogy ez jól van-e így vagy sem, azt valószínűleg mindenki egyéni nézői vérmérséklete szerint dönti majd el.

Hajnal Márton: Élő adásban bukott meg a Fidesz

Fekete Ádám–Laboda Kornél: A csatorna – DEKK Színház, TÁP Színház

Legalábbis az a Fidesznek hívott és Fekete Ádám által játszott ripacskodó, absztrakt entitás, amelyiknek csak rossz poénokat tudott írni az állami tévé, egyébként pedig a magyar néppel közösen, Orbán Viktor mellkasából szopik… Kissé zavarosnak hat? Pedig még csak két percet írtam le A csatorna című darabból.

Proics Lilla: Történet a család túlcsorduló melegéről

Leenane szépe – Kassai Thália Színház:

A darab húsz évvel ezelőtti bemutatója óta lett egy érdekes, a korábbiakhoz képest erősebben észrevehető fókusza, amit az ír és az angol közönség már korábban is untig érthetett, de hozzánk mostanában érkezett meg.

Maul Ágnes: Az idő kereke, a kávéautomata halála

2 in 1 kritika: Maria Campos és Guy Nader: Time Takes The Time Time Takes és Peeping Tom: Moeder

Ha a Time Takes The Time Time Takeset nézni olyan volt, mint a partot mosó hullámok szemlélésébe belefeledkezni, akkor a Peeping Tom Moederje (Anya) olyan, mintha a nézőt párszor nyakon öntenék egy nagy vödör hideg vízzel. Esetleg néha még bele is nyomnák a fejét egy-két röpke percre a víz alá.

Puskás Panni: A Jane Austen-duett

Jane Austen - Joannah Tincey: Büszkeség és balítélet két színészre – Centrál Színház

Ha az ember lánya harmincegy évesen azt gondolja, mindent tud már a Büszkeség és balítéletről, a Centrál Színház előadása üdítő csalódás tehát a számára.

„Forradalmat kellene csinálni”

Szalontay Tündével Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Az improvizáció és a mozgásszínház az anyanyelve a nemzetközi tapasztalatokkal is rendelkező színésznőnek, aki egyszerre vallja magát rejtőzködőnek meg kalandornak.

Nagy Klára: A művész, aki ott sem volt

Rabih Mroué két előadása Nitrán

Agyafúrt, nagyon okos ember ez a Rabih Mroué. Engem például olyan elegánsan ejtett át, hogy észre se vettem. Két előadása, a Sand in the Eyes és a 33 RPM and a Few Seconds (utóbbiban alkotótársa Lina Saneh), talán az ál-dokumentszínház fogalmával írható le legpontosabban.