Radikális Szabadidő Színház – Weiner Sennyey Tibor: Cicero Szicíliában

szatíra 3 felvonásban – DRÁMAMELLÉKLET

Párhuzamos dimenziókat tár föl Weiner Sennyey Tibor új drámája és a Radikális Szabadidő Színház előadása. Mint egy átázott történelmi olvasókönyvben, a római köztársaság velejéig korrupt világának lapjaiba jelen életünk sorai szivárognak át…

Turbuly Lilla: Kísérletek a párbeszédre

XIV. POSzT, 2014 – JEGYZET I.

A hozzászólók többsége a szakmai megosztottság körül keresgélte a bajok fő okát, és a párbeszédben, a politika felé való egységes szakmai kiállásban látta a kitörési pontot.

Kutszegi Csaba: Fülig Jimmy, a jó ember

Vajda Katalin – Lázár Zsigmond – Baráthy György: Piszkos Fred, a kapitány – KRITIKA

A Vajda Katalin által jegyzett Rejtő Jenő-átirat határozottan meggyőz arról, hogy a regényből kitűnő musical (is) készíthető, az előadás viszont elsősorban azt bizonyítja, hogy ez tehetséges zenei alap nélkül nem sikerülhet.

Tarján Tamás: Nem lehet elutazni

Csehov: Platonov (Apátlanul) – KRITIKA - Radnóti Színház

 Csehov, aki köztudottan sokat perlekedett a színházzal komédiaként felfogott egyes műveinek „drámaizálása” miatt, meg lehetne elégedve, annyira áthatja a színrevitelt a bizarr nevetségesség.

Antal Klaudia: A fekete ruhás nő

Schiller: Stuart Mária - Örkény Színház – KRITIKA

Elsőként az a kérdés merül fel, hogy kik ezek a fekete ruhás nők, akiket a színpadon látunk: két külön személy, vagy valójában egy uralkodónő két különböző arca?

Elektronikus tanulmánykötet: A szöveg mögött rejlő logika

Haumann Péter a Színházban

Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Haumann Péterről szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Haumann Péter!

Elektronikus tanulmánykötet: Hét óra ötkor megszűnik a külvilág

Máthé Erzsi a Színházban

Születésnapjára elektronikus kötetben gyűjtöttük össze a Színházban megjelent, Máthé Erzsiről szóló vagy őt említő írásokat. Isten éltesse, Máthé Erzsi!

Nagy Dániel / Bodolay: A 14/19-es világcirkusz

Színmű – DRÁMAMELLÉKLET

A Cirkusz pokoli szatíra, Swift és Orwell irodalmi bordájából metszett remek.

Kutszegi Csaba: Mért is nem a nők fonják a sorsfonalat…

Nancy Huston: Iokaszté királyné – Debreceni Csokonai Színház - KRITIKA

Iokaszté vállalná és folytatná is az életét fia-férjével, mert nála a szeretet – még a jóslatokkal, istenekkel és törvényekkel szemben is – felülír mindent.

Kovács Dezső: A második verzió

William Shakespeare: Hamlet – Sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház – Gyulai Várszínház - KRITIKA

Bocsárdi sötét tónusú, lételméleti fogantatású, a játékot a dramaturgiai csomópontjaira redukáló előadást rendezett Shakespeare művéből.