Papp Tímea: Titkok és hazugságok

Daniel Glattauer: Párterápia – Szentendrei Teátrum, Orlai Produkciós Iroda

A sterilen szürkésfehér falú, funkcionálisan alig-berendezett rendelő kis dobogóra épült, így szinte laboratóriumi a helyzet, és könnyen támadhat olyan érzésünk, hogy egy demonstrációs tandráma zajlik előttünk, melynek szereplői az üvegfal másik oldalán nem tudnak rólunk.

Ugrai István: Kritikák bárhol – 2. rész

Cikksorozat az online kritikai blogokról: Fehér Elephánt, Mezei néző

E két blog a legjelentősebb a színházi előadásokra adott „külső” reflexiók internetes választékából, és azért is érdemes velük foglalkozni, mivel a hivatásos („szakmai”) kritika mint olyan, egyre kisebb teret kap (lásd: állami támogatás megszüntetése), így ezek a fórumok egyre nagyobb súllyal esnek a latba visszajelzésként… Talán furcsa dolog blogokat kritika tárgyává tenni – maga a…

Kovács Dezső: Kisvárda után

Jegyzetek a fesztiválról

A Kisvárdai Fesztivál természetesen ma is a határon túli magyar színházak fesztiválja, akárhogy is nevezik.

Kolozsi László: Fehér selyemotthonka

Giuseppe Verdi: Traviata - Szabad Tér Színház, Magyar Állami Operaház

A rendező egyébként számos remek ötlettel dobta fel ezt a giccs közeléből nehezen elrángatható művet…

Halász Tamás: Evolúció, nagyzenekarra

Rózsavölgyi Zsuzsa: Medúza – Trafó

A magányos, öntudat nélküli lényektől jutunk el a külvilágot érzékelő, azzal kommunikáló, megmérkőző, társulásra immár képes, csoportokba rendeződő élőlényekig.

„…kihúzhatatlanul beírta magát a szövegbe…”

Esterházy Péterre emlékezünk: válogatás a Színházban megjelent, darabjairól szóló kritikákból.

Esterházy úgy lépett a drámaírásba, a drámaírók, azaz a drámát írók közé, ahogy egy prózaíró az akkor már megszokott félhomályos, otthonos szobájából az éles, vakító reflektorok közé lép, kicsit talán hunyorogva, mosolyogva, zavartan, szerényen, úgy esterházysan.

Urbán Balázs: A hatalom és a szcenika hálójában

Bereményi Géza: Shakespeare királynője – Kaposvári Csiky Gergely Színház – Szabad Tér Színház

Ha először látnám ezt a szcenikai ötletet, minden bizonnyal izgalmasan eredetinek gondolnám. (…) Az egyre inkább rendezői kézjeggyé (kevésbé udvariasan fogalmazva: modorossággá) váló rendezői elképzelés mindig kissé művivé és statikussá teszi a játékot, a világítás pedig túlontúl erősen vezeti a befogadót…

Pethő Tibor: Felségjele a rózsaszín

Gotthold Ephraim Lessing: Emilia Galotti – Katona József Színház

[Az otthon békéjét feldúló hatalom] csak része – sőt olykor úgy érezzük, az előadás kedvéért létező ürügye – annak a nagy lélegzetű morális belső disputának, ami az emberi autonómiára, a független cselekvés határaira vonatkozik egy erénnyel kapcsolatos kérdés apropóján.

Kovács Dezső: Tagirovsky esetei

Két kisvárdai Tagirovsky-előadásról

Az eset és az Úrhatnám polgár két világ, szcenikában, térkezelésben, dramaturgiában alapvetően különbözik a két előadás, ugyanakkor mégis felfedezhető mindegyik mögött a szuverén rendezői olvasat.

Patrice Pavis: Érti-e az idegen mások előadását? – 3. rész

A koreaiság fogalma összezavart. Miért lenne valami különlegesen és egyedi módon koreai? Képtelen voltam meghatározni ezt a feltételezett „koreaiságot” – amely fogalmat sokkal gyakrabban használják a nyugatiak, mint a koreaiak maguk ‒, akár az általam elemzett előadásokban, akár más kulturális termékekben.