Egyszerre lokális és univerzális

Borgula Andrással Gócza Anita beszélgetett

Borgula András, a Gólem Színház kitalálója és művészeti vezetője igazi „ügy-ember”. Ha a fejébe vesz valamit, akkor addig nem nyugszik, amíg meg nem csinálja. Én szurkolok neki.

Varga Anikó: Még egy táncelőadás helye(tt)

Hodworks: Még egy táncelőadás / Trafó

Rejtélyes erők uralják, feszítik és perpetuálják a show-t, anélkül, hogy beazonosíthatnánk az eredőjüket: vajon a zenéből, művészeti szokásrendekből, nézői tekintetből, a táncosok önkifejezési szándékából, a professzionális művészi munkavégzésből és/vagy az ezzel szembeni lázadásból származnak?

Antal Klaudia: Egy önmítosz nyomában

Závada Péter: Én, Iphigénia – Manna Produkció / Radnóti Tesla

Többször el is hangzik a darab tételmondataként is értelmezhető gondolat, miszerint mindenki csak a saját történetét tudja elmesélni, azon keresztül tud beszélni. Önmagunk felfedezéséhez és identitásunk meghatározásához, a döntéseink mögött álló okok megértéséhez, életünk tágabb kontextusba való helyezéséhez mítoszokat gyártunk.

Új e-dráma: Enda Walsh: Jóember

Zöld anorák, mintás nyakkendő, vérfolt – Gábor Sára előszava

Thomas Magill, 33 éves ír férfi egy elhagyott raktárhelyiségben különböző magnókészülékek és a saját hangja segítségével idézi fel Inishfree bűnös lakóinak és saját bűnbeesésének történetét. Ő az a furcsa figura, a falu bolondja, aki epizódszereplőként és farce-elemként kerül bele a nagy történetbe.

Gabnai Katalin: A jóság gyakorlása

Mikszáth Kálmán: A fekete kakas – Fabók Mancsi Bábszínháza

…munkál a világban még valami, ördög vagy démon vagy tiltott szerelem, mely kiszámíthatatlanul lépdel az élet és halál közötti átjárón, általunk nem ellenőrizhetően. A kakas figurája minden esetre ott áll a világok szélén, éjszaka és nappal találkozásánál.

Szoboszlai Annamária: Lassú, lassú, gyors, gyors, lassú

2 in 1 kritika: Shin Eunju–Batarita: Virág és Pataky Klári Társulat: Kis esti vakság

Shin Eunju és Bata Rita közös munkája, a Virág számomra kelet és nyugat találkozása, mely a két táncosnő eltérő mozgásminőségének találkoztatásától válik izgalmassá. Pataky Klári legújabb bemutatója, a Kis esti vakság pedig a jelenkori létérzést foglalja a nézőt magával sodró, tömény képekbe.

Kovács Dezső: Az utolsó gentleman

Brecht–Weill: Koldusopera – Budaörsi Latinovits Színház

A Koldusoperát, persze, ezerféleképpen el lehet játszani. Kihegyezve, mondjuk, az aktuálpolitikai poénokra, amelyekre érzékenyen fülel a botrányra mindig éhes publikum. Ki lehet domborítani az emberi drámákat, amelyeket nemcsak a jól ismert történetek hordoznak, hanem legalább ugyanennyire az erőteljes érzelmi töltetű songok. Kocsma Jenny dala például, amelyben a dicsőségről s annak mulandóságáról értekezik.

Urbán Balázs: Ha senki sincs mögöttünk

Berettyán Nándor: A súgó – Nemzeti Színház

A súgó nem súg, nincs is jelen, kétségessé válik a folytatás. A színészek igyekeznek menteni a menthetőt: van, aki kiszökne a színről, van, aki követhetetlen monológokba kezd, van, aki filozofálni próbál. Ez a hiányállapot több szinten is értelmezhető. Kiolvasható belőle egyfajta generációs elveszettség, perspektívahiány…

Nánay István: A kritika és „kritikája”

Az elmúlt napok-hetek gesztusai, kijelentései és vitái után szükségesnek látjuk reflektálni a közhangulatra, amelyben a magyar színházi szakírás fennmaradni igyekszik. A Nánay István írását illusztráló szófelhők összes szava, megfogalmazása privát levelekből, kritikusoknak küldött alkotói visszajelzésekből származik. A valósággal való minden hasonlóság sajnos nem a véletlen műve.  A szerk.

Megyeri Léna: Kötöttségek és szabadságok

A Budapest Kortárstánc Főiskola (BKTF) estje – Trafó

Művészeti iskolák vizsgaelőadásait megtekinteni többek között azért nagy élmény, mert a néző olyan friss energiákkal és lelkesedéssel találkozhat, ami nagyon hamar ki tud veszni a szereplőkből, amint kikerülnek az alma mater védőburkából az előadó-művészeti szcéna farkastörvények alapján működő porondjára.