Címkefelhő

Archive of posts published in the tag: 1956

Tarján Tamás: Közöstelen nevező

K2 Színház – Holdkő – Szkéné

Ötvenhat talán lehetne „közös nevező” (a kifejezés elhangzik a darabban), de mintha nem lenne az. Nem az – kell (aligha először) ráébrednünk. Sem itt a hazában, sem ott kinn az Újvilágban.

Urfi Péter: Csak gondolkodni ne kelljen

56-os előadások a 60. évfordulón

Ez az írás abból indul ki, hogy az alábbi előadások legfontosabb kontextusa az 56-ról való mai közbeszéd, amelyet a politika határoz meg. Ahogy az intézményi hátteret is: az itt szereplő produkciók többségét támogatta a központi Emlékbizottság.

Péter Petra – Sólyom Péter: Az eltapsolt forradalom

Évfordulós táncelőadások

…a magyar táncművészetben, élen a néptánccal, megvan a hagyománya annak, hogy bojt legyen a mindenkori kultúrpolitika díszes kalapján. De igazságtalan lenne csupán erre leszűkíteni a táncművészet hozzájárulását az emlékezetpolitikai diskurzushoz, hiszen ennek a művészeti ágnak is megvannak a maga 56-os élményei és történetei.

Schuller Gabriella: Jeanne D’Arc a Soroksári úton

Szilágyi Andor: Tóth Ilonka – Nemzeti Színház

Különösen erősen kidomborodik tehát az előadás kulturális performansz jellege, azaz egy csoport identitásának rituális megerősítése és azonosulási mintaként való felkínálása a résztvevők számára.

Adorjáni Panna: Forradalom, máshol?

Mihály Tamás − Horváth Péter − Pintér Tamás: 56 csepp vér – Vörösmarty Színház, Székesfehérvár; Magyar Állami Operaház, Budapest

…a túl egyszerű zene és sztori a lépegetős koreográfiával, egynemű karakterekkel, hatásvadász dramaturgiával és modernkedő látvánnyal együttesen hozta létre azt a hatást, amelyet pont nem szerettem volna érezni: hogy groteszk módon röhejessé válik egy tragédiával teli, bonyolult és felkavaró történelmi esemény.

Pethő Tibor: Szépségflastrom

Kocsák Tibor – Miklós Tibor: Lady Budapest – Budapesti Operettszínház

Alkalmas-e a musical problémafelvető, összetett témák feldolgozására? A szigorú műfaji keretek okán ez a kérdés joggal merül fel, valahányszor ebben a műfajban az átlagosnál magvasabb szüzsé feldolgozására történik kísérlet.

Herczog Noémi: 1956 a Kádár-korszak színikritikájában: az utolsó tabu

Tépelődések egy Ádám Ottó Dantonjáról született kritika kapcsán

…még azt is nehéz utólag eldöntenünk egy támadó hangú kritikáról, hogy feljelentésről vagy inkább védelemről van-e szó benne.

Ugrai István: Minden szerepben

Állami ünnepség október 23-án

A maga szabadságharcát az ötvenhatos szabadságharchoz emeli, ő maga a pesti srác, a bátor államférfi, a bölcs kádi, a szellemes debatteur, a leleményes felfedező, a küldetéses hittérítő, a precíz mérnök és a didaktikus tanító bácsi egyszerre.

Mélyi József: Bors Máté mosolya

Október 23. mint állami ünnep

A díszlet egésze tagadhatatlanul két nézetre készült: egyrészt a helyszínen összegyűlt tömegnek, másrészt a televíziós közvetítés számára. A beállított képek mindkét irányban működtek; az optika állításával a tévéközvetítésben sikerült a hallgatóságot nagyobbnak mutatni, a szemszögek megválasztásával pedig a fütyülő demonstrálókat kitakarni. A ma ötven körül járó generáció mélyen beivódott példaképeinek egyike Bors Máté, a Kádár-kor…

Kolozsi László: Hétköznapi hősök

Szerelem, A bánya – Magyar Állami Operaház

Majd a férfi eltűnik az arctalan tömegben, és a feleség mintha hiába menne utána. A szerelem nem teljesedik be: mintha csak álom lenne, elfoszló remény. Mintha alig hogy megfogták, eltűnne, akár egy pókháló az őszi estében.