Tag Archives

Archive of posts published in the tag: A félelem megeszi a lelket

Színikritikusok díja 2017/2018

Életműdíj: Lázár Kati A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Závada Pál – Mohácsi István – Mohácsi János: EGY PIACI NAP A legjobb előadás: BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE (Újvidéki Színház, rendezte: Alekszandar Popovszki) A legjobb rendezés: A SALEMI BOSZORKÁNYOK (Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendezte: Alföldi Róbert) A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CHIOGGIAI CSETEPATÉ (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendezte:…

Puskás Panni: Függetlenedem

Évadértékelő

Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…

Puskás Panni: Sohase mondd

Szubjektív portré Hernádi Juditról

Ha elolvasunk pár Hernádi Judittal foglalkozó cikket vagy vele készült interjút, kisebb közhelyszótárat állíthatunk össze azokból a jelzőkből, életeseményekből, amelyeket vele kapcsolatban az újságírók felvonultatnak. Gyanússá ezek a szavak számomra A félelem megeszi a lelket című előadás láttán váltak.

Fehér Anna Magda: Bohózat? Komolyan?

Rainer Werner Fassbinder: A félelem megeszi a lelket - a Kultúrbrigád és az Átrium előadása

A film rákérdez arra, hogy megszülethet-e a kapcsolat kultúrák, idegenek között, hogy képes-e bármilyen társadalom befogadó lenni? Ember-embert el tud-e fogadni? Az Alföldi-féle rendezés viszont kijelenti és bizonyítottnak veszi, hogy vagyunk mi, a normálisak, akik nyitottan és szeretetben élünk, és vannak ők, az abnormálisak, akik mind bolondok, és akikhez minekünk az égvilágon semmi közünk.