…az összes megfogalmazott kritika ellenére süt a szereplőkről, hogy fontos nekik a távollevő Fenyő Iván, és még fontosabb nekik, hogy megértsék őt.
Azok a jelenetek az igazán emlékezetesek, melyekben nem (csak) a történetet kell összerakni, hanem a szereplők érzelmeit, motivációt is nekünk kell hozzátenni a sztorihoz, és amelyek nem szorítkoznak pusztán az események eljátszására, hanem esztétikai megoldásokat is alkalmaznak.
A folyamat már a sorozat korábbi darabjainál elkezdődött, de most a Vajda Milánon különösen jól látszik ez a fajta érettség: színházilag a rutinosság, a bravúr, a megérkezettség, emberileg a megfontoltság, az átgondolt életút, amiben minden nyitottság és befejezetlenség ellenére is vannak kerekségek, lezártságok.
Egy személyt történetté formálni korántsem magától értetődő. Vannak Dömötör Andrásról történetek. Dömötör Andrásnak is vannak történetei. Van az, ahogyan ő látja magát, és az, ahogyan az osztálytársak látják.
Herczog Noémi: Don’t cry for me, Gusztos Péter
AlkalMáté Trupp: Kovács Patrícia - Zsámbéki Színházi Bázis
Vajon ezt az egészet, ezt a habos-babos színésznőséget, komolyan gondolja Kovács Patrícia? Mert szörnyen jól áll neki!
Nem hibáztathatjuk a Szan(d)tner Anna fabrikálóit, kiötlőit azért, hogy a Máté-osztály nyilvános találkozójának ebben az évben nem volt súlya.
