Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy az egyes színházak – a nagy teátrumok, budapestiek és vidékiek, nagy táncegyüttesek, művészszínházak, kis független társulatok és játszóhelyek, illetve magánszínházak – hogyan látják a taót, milyen változás történt az ő színházukban a tao megjelenése óta, mire volt a tao hatással. Mit változtatnának a rendszeren, mennyire tartják a mostanit…
…felmutatja a sztenderd női szerepeket, majd azonnal idézőjelbe is teszi őket egy-egy jól eltalált gesztussal vagy viccel. És tulajdonképp így van ez az életben is: sokszor kilóg a lóláb, mert nem vagyunk szűzlányok, nem vagyunk szobrok, kurvák, királynők meg szülőcsatornák se, önmagunk vagyunk, de önmagunkat néha nehéz megtalálni e sok felkínált szerep között.
Szárnypróbálgatás, mondanám a Cserne Klára rendezte előadásra, már ha az Artus fiatal alkotóknak megmutatkozási lehetőséget nyújtó sorozata nem „Arccal a halnak” elnevezés alatt futna. Így a képzavart elkerülendő inkább azt mondom: első karcsapások egy új úszásnemben.
Az Artus előadásai (az egyszerűség kedvéért hívjuk őket így) ugyanis – és ez alól a Raj sem kivétel– nem növelik a tudásunkat, hanem éppen hogy csökkentik. Ott tesznek fel kérdéseket, ahol nekünk már megvannak a válaszaink, vagy nem is gondolnánk, hogy lenne arrafelé bármi kérdeznivaló.
A művészeti intézmények fiatal alkotókat bemutató programsorozatai fontos vállalások, részét képezik a termékeny kulturális működésnek – ezt teszi a Trafó Antré, illetve az Artus Arccal a halnak című sorozatai révén, amelyekben fiatal táncművészeknek, alkotóknak nyújt bemutatkozási lehetőséget.
Közzétette a 2015-ös év legjobb kortárs táncelőadásának díjára jelölt hét produkció laudációját a Lábán-díj kuratórium. A nominált táncdarabok ajánlói egyszerre jelennek meg a Trafó honlapján és a szinhaz.neten. A tánckritikusokból, esztétákból, művészettörténészekből álló független szakmai zsűri döntése alapján immár tizenegyedszer kiosztásra kerülő Lábán Rudolf díj idei átadójára május 10-én kerül sor a Trafóban, a házigazda…
„Dobog a szív alatti szív, zubog a hang alatti szó, / hidak alatti örvény, mondat alatti mondat: / mit visz a felduzzadt vizű, mély folyó, / redőzött, bolyongó ágya mit sodorhat?”
Goda tehát elutasítja a hagyományos értelemben vett színházcsinálást, gondolatainak és érzéseinek nem egy műfaji kategóriát, hanem formát keres, mely forma bármi lehet.
Az az érzésem, hogy mindig ugyanazt csinálom, mindig ugyanazt keresem, csak mindig máshonnan közelítek. Nem témák váltakoznak, s jutok valahonnan valahová, hanem megyek valaminek a közepe felé.
