Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.
„Addig nem fogtok minket megismerni, amíg nem akartok minket megismerni” – idézte a nemrég elhunyt Choli Daróczi Józsefet a fesztivál nyitóelőadását követő beszélgetésen Lovas Emília. És valóban nem lehet elégszer hangsúlyozni: a másik másságára való nyitottság, a megismerés akarása nélkül aligha képzelhető el közeledés többség és kisebbség között, aligha lehetséges az otthonost az ismeretlentől elválasztó,…
A művészek hajlamosak azt hinni, ők eleve nem lehetnek rasszisták, pedig azt, hogy sértenek-e valakit, ők maguk nem dönthetik el. Hogyan kellett volna tapsolni a cigány himnusz alatt, és tudhatja-e a báty, hogy a húga kurvának áll? A romák művészeti reprezentációjáról BALOGH RODRIGÓval, a – többek közt hátrányos helyzetű fiatalok színészképzését is végző – Független…
