Különleges aktualitást adott Miller darabjának a jelenlegi világválság: rövid időn belül sokak kerülhetnek Willy Loman helyzetébe – a munkahely elvesztése, a részletfizetési képtelenség, a kilátástalanság Damoklész kardjaként lóg a fejünk felett. Bérczes László rendezői elképzelésének persze nem ez a fő szempontja, inkább az ember alkalmatlansága, hogy szembenézzen önmagával…
Felkért szerzőinktől a rendszerváltás harmincadik évfordulóján visszatekintve azt kérdeztük, mit jelent nekik az, hogy ’rendszerváltó előadás’, mi jut erről az eszükbe. El tudtuk fogadni, ha valaki számára egy előadás 1971-ben, ahogy azt is, ha 1992-ben „váltotta le” a rendszert, mindössze néhány kikötéssel éltünk – például azzal, hogy egy előadás csak egyszer jelenjen meg a listán.…
A Bérczes László rendezte előadásban könnyű helyzetgyakorlatokat látunk, meg vehemens lelki feltárulkozásokat, egymáshoz való közeledést, távolodást, óvatos érintkezéseket.
Előfordul időnként, hogy egy könyv nem akarja magát olvastatni. Maga a tárgy ilyenkor egyre könnyebbé válik, s kiforog, szinte kiugrik az ember kezéből. Többször átéltem. De azt az érzést nem ismertem eddig, hogy a megkezdett kötet pár oldal után egyre súlyosabb lesz, de nem letevődni akar, hanem mindkét szárnya szinte belenő az ember tenyerébe. Bérczes…
A darab húsz évvel ezelőtti bemutatója óta lett egy érdekes, a korábbiakhoz képest erősebben észrevehető fókusza, amit az ír és az angol közönség már korábban is untig érthetett, de hozzánk mostanában érkezett meg.
Az előző beszélgetés után a futás mérhető részét tekintve most könnyű helyzetben voltam. Nagy-Kálózy Eszter színművésznő és Bérczes László rendező eredményeit megtaláltam a Budapest Sportiroda adatbázisában. Eszter 1:39 alatt futott félmaratont 2001-ben, ez amatőr nőként kiváló idő. Laci sem éppen lassú futó: tíz teljesített maratonja közül a leggyorsabb 3 óra 25 perc volt, ezt ráadásul…
De ez a verssor nem csak az előadás alaphelyzete miatt járt folyamatosan a fejemben, az alakításokról is elmondható a „túl, túl…”
Aki pedig kívülről, a nézőtérről nézi a kölcsönös kioktatást, arra gondol, a generációkat elfelejtve milyen szép metafora ez a színházi és a színházon kívüli jelenre. Hogy a változás nem feltétlenül rossz, de nem mindegy, hogyan ágyaznak meg neki.
Anna egy pillanatnyi gyászmunkát sem enged magának. A tudata mélyére száműzi az egykor szeretett férfit, és minden idegszálával a túlélésre koncentrál.
Bevallottan nem célja, hogy az utókor e könyvből teljesnek tűnő képet kapjon Törőcsik Mariról. Hiszen meggyőződése (a maga módján interjúalanyának is), hogy a „teljes kép” illúzió; s ebben alighanem igazuk van.
