Milyen értelmezései lehetnek a sikernek? Kit milyen siker motivál? Mik a siker fokmérői egy vidéki kőszínházban, egy budapesti művészszínházban és egy kortárs összművészeti befogadóhelyen? Lehet-e sikeresnek nevezni egy előadást, amelyről felháborodott nézők vonulnak ki? Kinek áll érdekében az olcsón vásárolható elemekből összetákolt siker? És miért ilyen sikerorientált a fenntartó állam? A kerekasztal-beszélgetést KOVÁCS BÁLINT moderálta.
A rendező és a koreográfus jól érzékelhetően harmonikus együttműködésének köszönhetően a drámai réteg és a zenés-szórakoztató vonulat jelenetről jelenetre egymást erősíti.
Merthogy Béresék addig-addig csempészik vissza a Liliomot a Carouselbe, amíg az már-már megszűnik autonóm műnek lenni. Ha elvonatkoztatunk helyszínektől, határozottan az az érzésünk támad, hogy nem egy amerikai musicalt látunk, hanem a Liliom Babarczy-változatát, megzenésített formában.
Nagyüzem volt a december 14–15-i hétvégén a Miskolci Nemzeti Színházban: pénteken és szombaton is négy-négy előadás közül választhattak a nézők. Volt köztük tanteremszínházi előadás (Klamm háborúja), musical (Hello, Dolly!), táncelőadás (Álom luxuskivitelben), Shakespeare-átirat (Lear halála), friss kortárs darab (Eklektikon 2048), gyerekelőadás (Félőlény). És az e cikkben elemzendő két klasszikus, a Három nővér és a Jóembert…
Mit reprezentál? Minek a letéteményese? Több feladatot és terhet jelent-e? Hogyan kapcsolódnak benne össze politikai, kulturális, társadalmi és morális funkciók? Vannak-e repertoárjának kötelező darabjai? Ahány nemzeti, annyiféle színház? Mást jelent-e Magyarországon és külföldön? Mást jelent-e más-más magyar városban? Változik-e a repertoár és a közönségigény attól függően, hogy a nemzeti színház Budapesten, Győrben, Debrecenben, Miskolcon, Pécsett…
A kecskeméti színház idei bemutatói közül a Csárdáskirálynő és A képzelt beteg is Mohácsiék köpönyegét hordja magán. A nézőteret azonban nem lengi be a levendulaszag, mert Béres Attila és Rusznyák Gábor újrafazonírozták az alapanyagokat. A végeredményt maradéktalanul élvezi a szűz szemű közönség, és az pedig, aki a megátalkodott, sokat látott törpe minoritáshoz tartozik – a…
Pedig Béres Attila előadása zenei precizitással, olyan színházi profizmussal működik, ami nagyon meggyőző – minden hajszálpontosan van a helyén. Kivéve a nőt mint embert az én szempontrendszeremben: mit kérdez, mire késztet, miről gondolkodtat ez a színház?
A színpad közepén félig elsüllyedt, hatalmas Shakespeare-fej. Ki- és bejáratként hasznosított, hosszúkás szájnyílása a görög komikus maszkokat juttatja eszembe, aztán éjfél körül hitetlenkedve méregetem: a bárd mintha rémült sikolyra nyitná a száját.
Most Miskolcon Béres Attila rendezett a darab súlyához, jelentőségéhez méltó előadást, bár a feltétlen szükségesnél talán kissé hosszabbat.
…bár a szerző ragaszkodik az alapvető tényekhez mind a főbb szereplőket, mind az eseményeket illetően, nem történelmi drámáról, hanem panoptikumról – paródiáról és pamfletről – van szó.
