Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz,…
Mivel rendelkezik némi hatalommal ebben a világban, a kritikus felmutathatja a jót, és szankcionálhatja az elfogadhatatlant.
Nemcsak a sötétben kuksoló és csöndben nagyokat érző tömegnek kell ilyenkor lenni, hanem demonstrálni is kell a színpadon lévőkkel az összetartozás érzését.
Melyek azok a körülmények, amelyek között szabad akaratunkból választjuk a tudatlanságot, a vakságot? Ezt a kérdést járja körül a Stereo Akt új előadása némi didaxissal átitatva.
Hogy világos legyen: a probléma egyáltalán nem az, hogy amit látunk, nem eléggé „színházias”. Épp ellenkezőleg: nem elég „életes”.
A magyar színházak nagy része még mindig úgy gondolkodik, hogy előadást csak drámákból kiindulva lehet készíteni. Mostanában pont azok szakítanak leglátványosabban ezzel a hagyománnyal, akiknek a drámák színpadra állítása a tanult szakmájuk.
…a karakterekben úgy keverednek az előadók civil tulajdonságai a mesehősök jellemzőivel, hogy nem mindig eldönthető, melyik melyikükre igaz.
Maguknak keresték a bajt a Színházi Kritikusok Céhének tagjai. Kevésen múlott, hogy nem torkollott tragédiába az este.
…négy pályamű, amely meg is valósul majd a következő évadban.
…a képek önmagukban, egybefűző narratíva nélkül is működnének.
