Korszakos jelentőségű bázis és műhely a csupán Jurányiként emlegetett Jurányi Közösségi Produkciós Inkubátorház, amely a független előadóművészek alkotóterepe, véd- és dacszövetsége. De mi lesz a Jurányival a tao megszűnésével? Hogyan alakul a sokak által kissé kommersznek ítélt műsorpolitika? És milyen jövője lehet a művészeti háznak?
A Promenád-sztori 2012-ben kezdődött, amikor elkezdtünk dolgozni egy buszos színházi utazás koncepcióján az Artus és a STEREO AKT közös projektjeként. A bemutatóra a 2013-as Placcc Fesztiválon került sor. Az évek során három különböző forgatókönyvön alapuló Promenád-előadást csináltunk öt különböző városban, ezek összesen 99 alkalommal futottak.
Az amerikai Promenádok politikusabbak lettek, a budapesti személyesebb volt. Ennek oka a közélet, a közösség fontos kérdéseinek jelenléte a nem mainstream színházban; az amerikai átlagember is sokkal politikusabbnak tűnik.
A kórus nehéz szólamát a szolnokiak jól bírják, csak sajnos az a hallgató érzése, hogy ha a rendezési (remek) ötletek nem segítenék a mű befogadását, akkor ez a kvázi oratórium óhatatlanul unalomba süllyedne.
Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…
Ha a nők jutnának társadalmi privilégiumokhoz, és a férfiak kerülnének alsóbbrendű helyzetbe, az éppen olyan vacak lenne, mint ami most van. Ilyesmiről szól Robert Merle regénye és a STEREO Akt előadása is.
Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz,…
Mivel rendelkezik némi hatalommal ebben a világban, a kritikus felmutathatja a jót, és szankcionálhatja az elfogadhatatlant.
Nemcsak a sötétben kuksoló és csöndben nagyokat érző tömegnek kell ilyenkor lenni, hanem demonstrálni is kell a színpadon lévőkkel az összetartozás érzését.
Melyek azok a körülmények, amelyek között szabad akaratunkból választjuk a tudatlanságot, a vakságot? Ezt a kérdést járja körül a Stereo Akt új előadása némi didaxissal átitatva.
