Tag Archives

Archive of posts published in the tag: dokumentumszínház

Nagy Klára: A művész, aki ott sem volt

Rabih Mroué két előadása Nitrán

Agyafúrt, nagyon okos ember ez a Rabih Mroué. Engem például olyan elegánsan ejtett át, hogy észre se vettem. Két előadása, a Sand in the Eyes és a 33 RPM and a Few Seconds (utóbbiban alkotótársa Lina Saneh), talán az ál-dokumentszínház fogalmával írható le legpontosabban.

Stephen Elliot Wilmer: Menekültek dokumentumszínháza[1]

Miközben Ronen rendezőként a külső megfigyelő szerepében volt jelen, aki a forgatókönyvet formálta és szerkesztette, a dialógusok nagy részének megírásában mégis a színészekre hagyatkozott: „Mindenkit megkértünk, hogy az utazás alatt vezessen valamifajta naplót […], és az egész darab ennek a tapasztalatnak a közös naplójává vált.” Így a színészek biztosították az alapanyagot a darabhoz saját személyes…

Lengyel Anna: Romaábrázolás a magyar színpadokon

A társadalmilag elkötelezett színház hagyománya

Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.

Schuller Gabriella: Önöknek kell a megoldást keresni

A csodát magunktól kell várni. Rózsa Milán emlékére – Trafó

A valós személyek színrevitele az előadásban kétféle formában valósul meg: Rózsa Milán visszaemlékezésekből kirajzolódó portréja, és a közelmúlt politikai eseményeiben részt vevő, sokak számára a híradásokból névvel és/vagy arccal ismert aktivisták megidézése révén.