Angol színházi körökben él egy anekdota arról, hogy a legmegrázóbb katasztrófát követő napon már kopogtat egy drámaíró a londoni nemzeti színház dramaturgjának az irodája ajtaján: „Van erről egy darabom!” Valóban, a szakma híres arról, hogy gyorsan reagál a világ eseményeire, és a színház által biztosított társadalmi és politikai fórumot használja arra, hogy fontos, a közösséget…
Narancssárga díszlet, mai ruhák, piros-fehér-zöld zászlócska, ismerős szónoklatok – leplezetlenül ma és itt, hazánkban játszódik Alföldi rendezése.
Funtek Frigyes rendezésének az előadáson átívelő egyik problémája: a dramaturgiai esetlegesség.
Miután (ha nem is örömmel) felismertük helyzetünket, köz- és egyéb állapotainkat (például a folyton tüntetők vonulásában), nem elégszünk meg már a szimpla közléssel – belőlünk is válhat rinocérosz -, vágynánk megtudni egyebet is.
Nem éljük át, mit jelent a kollektív őrület és a szörnyek elszaporodása
