Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Gál Eszter

A tanár bennünk van

Testtudat és testkultúra a színművészképzésben

„Nem a rugalmas test, hanem a rugalmas elme az, ami engem érdekel” – írta Dr. Feldenkrais, Európa egyik első fekete öves dzsúdósa, amikor sérülése után elkezdte fejleszteni saját egészségmegőrző rendszerét. Ma már egyre inkább elfogadott az az álláspont, hogy amikor a testről beszélünk, az elméről is beszélünk. Hogyan jelenik meg a tudatos testhasználat a színészképzésben…

Megyeri Léna: Gondolkodó, kreatív táncosokat nevelni

Az improvizáció szerepe a hazai táncoktatásban

Míg Amerikában és Európa egy részén az 1950-es évektől a tánc új, posztmodern nemzedékének köszönhetően egyre szélesebb körben terjedtek az improvizációs módszerek a táncalkotásban és a táncoktatásban, addig ez Magyarországon sokáig kifejezetten lenézett és nemkívánatos műfaj volt. A nyolcvanas évek némileg szabadabbá váló művészeti légkörében kezdett először néhány alkotó komolyabban improvizációval foglalkozni, majd beépítette azt…

Králl Csaba: Speciális táncok, táncspecialitások

Juhász Kata Újratölthető és Réti Anna Majdhaleszidőm című előadásairól

Az évad bemutatóinak sűrűjében időnként felbukkannak egészen különleges vállalkozások. Én legalábbis ennek tekintem Juhász Kata közösségi táncelőadását és Réti Anna lakástáncszínházát. Mindkettő első fecske a maga műfajában, ha nem tévedek, és mint ilyen, meglehetősen periférikus, a fősodortól messze eső kísérlet, ezért is keltették fel az érdeklődésemet.