A bábszínház, sőt a bábművészet elméletének történetébe kell alámerülnünk, ha arra a kérdésre keresünk választ, miért is magától értetődő bábszínház és „élő” színház különállása, mi több, szembenállása a köznyelv, a kritikai diskurzus vagy akár az intézménystruktúra számára.
Könnyű lenne kijelenteni, hogy Frenák férfidarabot, Gergye pedig női darabot készített. Viszont a primer érzelmi reakciókon túl nehéz lenne megmagyarázni, milyen is egy férfidarab, illetve női darab.
Az Alma-bábu és az Alma Mahlert megjelenítő Gloria Benedikt egyik kettősében például eljátsszák (eltáncolják): a báb mozgatja zsinórral az élő embert.
…a fekete-fehér felosztás tarthatatlansága is kimondatik.
Szerencsétlenségemre, Heiner Müller e darabjából még nem láttam jó előadást. Ez sem az. A két színész viszont nagyszerű.
Ezek mind mink vagyunk, mink, magyarok.
Az előadás szerkezete azonban saját súlya alatt roppan meg: a rengeteg mondandó, kép létrejött elegye összhatásában nem képes mélyen megragadni a szemlélőt.
