Bár földrajzilag eltávolodott Magyarországtól, koreográfusi komfortzónáján belül maradt Hód Adrienn a német Unusual Symptoms társulattal készített darabjában, amelyet a májusi brémai ősbemutató után novemberben a Trafó is műsorára tűzött. Komfortzóna alatt itt azt értem, hogy saját Jolly Jokerjeit is játékba vihette: táncosai közül Molnár Csabát, Jessica Simetet, továbbá a soundtracket keverő Gryllus Ábrist és a…
A tény, hogy az elmúlt évtizedekben a táncszínpadi meztelenség eltávolodott a hatvanas évek avantgárd, provokatív, „hangos” meztelenségétől, fordulópontot jelöl nemcsak a testről való gondolkodásban, de a kortárs táncművészet irányultságában is. Átalakulásról van szó tehát, amelynek feltérképezéséhez nem más, mint a meztelenséget tematizáló új alkotói megközelítések vezetnek közelebb.
Hogy nem narratívákat vagy szenzációs mozgásformákat kell feltalálni és reprodukálni, Hód Adrienn számára alapvetés. Munkáiban kezdetektől az erő, az erők befogására összpontosít, hogy általuk olyan érzeteket hívjon életre, amelyek túlmutatnak mindenféle ábrázoláson, figuralitáson, és a mozgás valódi természetét segítenek feltárni. A világ mozgásban van, és Hód mintha pontosan tudná: ahhoz, hogy csakugyan megértsük, mi vesz…
Rejtélyes erők uralják, feszítik és perpetuálják a show-t, anélkül, hogy beazonosíthatnánk az eredőjüket: vajon a zenéből, művészeti szokásrendekből, nézői tekintetből, a táncosok önkifejezési szándékából, a professzionális művészi munkavégzésből és/vagy az ezzel szembeni lázadásból származnak?
Marcio Kerber Canabarro az egyik legmeghatározóbb alakja a mai magyar kortárstánc-szcénának, sokan talán ezért is hiszik magyarnak.
A kortárstánc-előadások dramaturgiai kihívásairól Peer Krisztián költővel, valamint Zsigó Anna és Szabó-Székely Ármin dramaturgokkal Török Ákos beszélgetett.
Ellenmű, fricska, vitairat, pamflet, látlelet, emlékmű – ilyen és ezekhez hasonló fogalmak repkednek az ember fejében a Hodworks bemutatóját, a Délibábot nézve. A két, nagyobb egységre tagolt produkcióban ott sorakoznak a koreográfus, Hód Adrienn (dramaturg-alkotótársa ezúttal is: Szabó-Székely Ármin) egyes markáns, félreismerhetetlen stílusjegyei, s mint megszokott: megannyi új, friss motívum. Meg kacaj és gyász.
A 4. Reflex fesztivált idén a zene mint „a színház legősibb szervező eleme” köré építette fel Bocsárdi László, a fesztivál és a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház igazgatója és rendezője. 12 napon át (május 4. és 16. között) 7 helyszínen 14 társulat változatos, elképesztő, döbbenetes előadásait láthattuk, a korrumpálótól a detoxifikálóig. Kísérőrendezvényként a város egyik csodája,…
Hód Adrienn is pont azt csinálja szívós módszerességgel évek óta, amit táncosai: olyan helyekre nyúlkál, ahova nem illik, olyan területekre tapint, ami sokszor kellemetlen. De mégis muszáj nézni. Mert érdekes. Mert nem enged hátradőlni. Mert magamat is jobban megismerem általa.
Az évadértékelők sorából nem maradhatnak ki a fiatal, független színházi kezdeményezések. Azért választottuk ezt a többes, kötetlenebb, egymásba kapcsolódó megszólalási formát, hogy előadásokról, pillanatokról, színészekről, rácsodálkozásokról, ne pedig életművekről legyen szó. Szeretnénk hangsúlyozni, milyen sokra tartjuk a kísérletezést és az istenkísértő próbálkozásokat, még akkor is, ha ez a munkamódszer esetleg hullámzó színvonalat eredményez, hol remekműhöz,…
