Címkefelhő

Archive of posts published in the tag: Horváth Csaba

A képek beszédessége

Horváth Csabát Fuchs Lívia kérdezte

Horváth Csaba rendezéseire jobbára a fizikai színház megnevezést használjuk. Így azt hihetnénk, hogy színészeit is elsősorban testi adottságaik teszik alkalmassá arra, hogy vele dolgozzanak. Az interjúból azonban kiderül, jóval többet követel a színészeitől: fokozott koncentrációt, fegyelmet, szellemi rugalmasságot, és mindenekelőtt a sablonos kifejezőeszközök, gesztusok, a pszichorealista szerepépítés helyett új és összetett – a tértől, a…

Artner Szilvia Sisso: Fehérvári nőügyek

Márton László: Carmen – Székesfehárvári Vörösmarty Színház, r. Horváth Csaba

Horváth Csaba ismét irodalmi műből készített fizikai színházi adaptációt a székesfehérvári nagyszínpadon. Ezúttal Márton László Carmen című drámáját huzalozta át mozgáskórusokkal kísért, feminista militarista-balladává, szándéka szerint a szöveget előtérbe tolva, monumentális ipari díszletek között.

Lábán-díj, tizenkettedszer

Nyilvánosak a laudációk

Kereken egy hét múlva dől el, kik lesznek az idei Lábán-díj nyertesei. Addig is jó olvasást kívánunk az előadásokat méltató szövegekhez.

Molnár Zsófia: Fekete alapon

Szürke galamb – Stúdió K Színház

…Horváth Csaba nehezen szakad el Tar Sándor írásaitól, ami ugyanakkor cseppet sem egyoldalú megközelítéseket jelent; egyrészt „jól állnak egymásnak” ők ketten, másrészt a novellák esetében az egybegyúrás (A mi utcánk; A te országod), a regénynél a feldolgozás segít a színpadi produkciók mindig más és más rétegeire helyezni a hangsúlyokat, amiben persze az aktuális író-cinkostárs sem…

Fuchs Lívia: Koncert/Színház

A Forte Társulat Bartók-estje – Többhangú kritika Rényi András kommentárjával

Horváth mozgásvilága azonban távol áll nem csupán a néptánctól, hanem minden ismert mozgásnyelvtől. Olyan, valójában egyszerű, de bármikor robbanásra kész mozgásmotívumokból szövődik, amelyek egyik pillanatban a köznapi mozdulatokra, gesztusokra emlékeztetnek, másik pillanatban kimondottan akrobatikus tudást, virtuóz felkészültséget várnak el az előadóktól.

Rádai Andrea: Magától értetődő nyomor

Gerhart Hauptmann: Patkányok – Forte - Szkéné Színház

A színészek, a díszlet, a zene – egy-egy külön világ. Kicsit talán túlságosan is különálló világok…

PÉTER MÁRTA: ÁRAMLÁS FULDOKLÓKKAL

Dosztojevszkij: Bűn és bűnhődés – KRITIKA

A nagyjából kétszáz perces produkció halálpontos gépezetében ellenállás nélkül vegyülnek a színház tradicionális és egyéni útjai, hogy a végeredmény összetéveszthetetlenül Horváth Csabáé legyen.

KUTSZEGI CSABA: VASRA MÁSZÓK TRAGÉDIÁJA

Euripidész: Oresztész – Radnóti Színház - KRITIKA

Rétfalvi Oresztészként sem kíméli magát, fel-le ugrál a díszletépítmény különböző pontjaira, szöveg közben is, ha kell, végtagjait, fejét keményen veri a vasba.

An der schönen blauen Donau

Perczel Enikő a bécsi Magyarország Fesztivál sajtójáról

Az elmúlt években Magyarországon végbemenő kultúrpolitikai változások kapcsán osztrák szomszédaink „ízelítőt kívántak adni egy színházi nagyhatalom kínálatából”.

Kutszegi Csaba: Írüldözés, írirtás

Helen Edmundson: Irtás - Szkéné Színház - KRITIKA

A magyar nézőnek ismerős ez a világ, amelynek jellemzője a „híres-neves ír köd, ahol igaznak látszik a hazug, és hazugnak az igaz”.