Tag Archives

Archive of posts published in the tag: interjú

Nem akarok beleszokni valamiféle komfortzónába

Kuna Károllyal Marton Éva beszélgetett

Szinte a pályája elejétől „tudom” a nevét, de voltak hosszabb periódusok, amikor láthatatlanabb volt számomra.  Jelenleg társulati tag Székesfehérváron. A színház a tavalyi év végén mutatta be a Az ember tragédiáját, melynek egyik különlegessége, hogy négy rendező állította színpadra a drámát. Ennek kapcsán beszélgettünk a Tragédiáról, színházról Kuna Károllyal.

Még mindig nagyon jó konstrukciónak tartom a színházat

Polgár Csabával Szentgyörgyi Rita beszélgetett

Anyaszínházában, az Örkényben egyre többet rendez amellett, hogy figyelemreméltó előadásokat jegyez függetlenekkel és német színpadokon is. Öt év alatt „beérett” a színészlét kérdéseit feszegető Hamletbe, a IV. Henrik több szerepében karakteres átváltozó, a József és testvéreiben a fiatal Jákobot és az érett Józsefet formálja meg. Legutóbb egy álmatlanságban szenvedő, közel-keleti haditudósító életét vitte színre, CRT tévék,…

 „…a félelem volt a felszabadulás előszobája”

Földeáki Nórával Gócza Anita beszélgetett

Földeáki Nóra a Forte Társulat alapító tagja, két gyermek édesanyja: nem „mindenáron színésznő”. Szikár, inas alkatával is megrendítően játszik például a Bűn és bűnhődés kettős szerepében.

Egy gramm arany

Beszélgetés Kristian Smedsszel

Nem az a szószátyár típus: az alábbi interjúban valójában jelölnünk kellene a beszélgetést megszakító, vagy inkább ritmizáló csendeket is. Olyankor Kristian Smeds, az Európa-szerte ismert finn rendező és drámaíró hosszan maga elé meredt, keresgélte a gondolatot, fejben formálta a szavakat. Tavasszal a Trafóban járt Just filming című, részben Budapesten készült előadása, de emellett beszélgettünk tanításról,…

Mit csinál a színház, Christoph Marthaler?

Thomas Irmer interjúja Christoph Marthaler rendezővel

Christoph Marthaler ritkán ad interjút, talán azért is, mert valódi közvetítő eszköze a színházi zene – s a színészek, akik az általuk tolmácsolt ismert és rég elfeledett zenei anyagokat átszövik a melankolikus lassúság atmoszférájával. Esetenként agyonjátszott popslágerek is előkerülnek, amelyek az a capella énekmód által már-már romantikus mesterdalokká válnak, és még sokáig visszhangoznak a fejben,…

Kővári Orsolya: Puha fából faragták

Jordán Adélról

2002 nyarán a már Mácsai Pál vezénylete alatt, de még Madách Kamara néven működő színházban Dylan Thomast játszottak. Gálffi, Kiss Mari, Mácsai és tizennégy színinövendék, egy teljes osztály, Máté Gáboré, amelyről akkoriban a szokottnál többet lehetett hallani. A mi erdőnk alján jó előadás volt, a csapatszellem jegyében, tele energiával, és valóban szokatlanul sok ígéretes színművészetissel.…

Együtt fejlődünk

ALBU ISTVÁN, KÁNYÁDI SZILÁRD és ZAKARIÁS ZALÁN az elmúlt egy-másfél év során vállalták el a három Hargita megyei színház igazgatói, illetve művészeti vezetői megbízatását. Mindhárman rendezők, mindhárman harmincas éveik közepén járnak, egyikük sem igazgatónak készült. Színházaik egy-egy óra autóútra vannak egymástól, a helyzetük mégis nagyon más. BOROS KINGA beszélgetett velük.

A HIBÁRÓL

Mit jelent a hiba a kortárs előadó-művészetben? Melyik konvenció szerint mi számít hibának: mi a hiba hagyományos értelmezése, és hogyan változik a jelentése? Mi történik például akkor, amikor a kortárs színház beemeli az esetlenséget mint új esztétikai kategóriát: mikor és milyen kód alapján lesz esztétikai minőséggé az, ami addig hiba volt? Miért hiba a bulvárban,…

Gócza Anita: A horror pornográfiája

Beszélgetés Carly Wijs drámaíróval

A Brüsszelben élő Carly Wijs Mi és ők című darabja a 2004-es beszláni túszdrámáról mesél két gyerek, egy fiú és egy lány nézőpontjából. A szerző által Brüsszelben rendezett első előadást gyerekeknek szánták az alkotók, az Orlai Produkciós Iroda által színpadra állított verzió felnőtteknek szól. A szerző, CARLY WIJS – akinek egyébként nagyon tetszett az előadás…

A csap közbeszól

Elor Emina újvidéki színésznővel Stuber Andrea beszélgetett

Várom, hogy könnyebb legyen. Várom az aranykort. Mindeközben jönnek-mennek a vendégrendezők, és ezek a találkozások hol jobban sikerülnek, hol kevésbé. Amikor a rendező nem nagyon válik be, olyankor újra és újra megtapasztalom, hogy van a társulatunknak egy komoly erénye: nem hagyjuk.