Mi a fordító feladata, ha megváltozik a világ ahhoz képest, mint amilyen társadalmi, erkölcsi környezetben a mű született? Kell, szabad a fordítónak értelmeznie a művet? Erről beszélgettünk az Isteni színjáték és több Shakespeare-darab „újrafordítójával”.
A standup valóban nem csak történetmesélés; a történeten keresztül a világ értelmezésének kell megjelennie, és annak, hogy te mit gondolsz magadról a történetben, mit gondolsz a történetről, a történet többi szereplőjéről. A politikai részben pedig hozzászólsz az eseményekhez, vagy épp ahhoz szólsz hozzá, hogy nem lehet hozzászólni.
„Lehet, hogy sokaknak az az érzése, amit mi csinálunk, már nem is színház, nem is művészet. A Nórában van egy részlet, amikor Lindéné megkérdezi, milyen volt a tánc, mire Torvald azt feleli: »Hatalmas sikere volt, de a kelleténél több volt benne a természetesség. Úgy értem, kicsivel több, mint ami még szigorúan véve művészetnek nevezhető.« Ezzel…
Néhány napja derült ki a 2017-es POSzT versenyprogramja. A két válogató, Kovács Dezső kritikus és Árkosi Árpád rendező a 2016. március 1. és 2017. március 5. között bemutatott, magyar nyelvű színházi premierek közül választott ki 14 előadást. Marton Éva a POSzT-tal és a másik válogatóval való együttműködés részleteiről, a válogatás szempontjairól kérdezte Kovács Dezsőt.
Madák Zsuzsannát, a zalaegerszegi Hevesi Sándor Színház öt éve működő, középiskolásokat, felső tagozatosokat megszólító, és a maga nemében egyedülálló Tantermi Deszka programjának szakmai vezetőjét 2010-ben dramaturgnak hívták Zalaegerszegre – de ő nem fért a bőrébe. Hogyan illeszthető be egy vidéki kőszínház életébe a színházi nevelés?
Ivana Müller nemzetközileg elismert koreográfus, rendező és alkotóművész. Zágrábban született, Horvátországban és Amszterdamban nőtt fel, jelenleg Párizsban él. Budapestre eddig négy előadását hozta el. Legutóbbi, a We are Still Watching – amelyben nincsenek előadók, csak a nézők olvasnak fel közösen egy szövegkönyvet – 2016 novemberében vendégszerepelt a MU Színházban, az OPEN Fesztiválon.
A magyar táncosok többségéről csak szuperlatívuszokban tudok beszélni. Sokoldalúak, kreatívak, elszántak, nem félnek rizikót vállalni, izzadni, keményen dolgozni.
Meg Stuart, a posztmodern tánctörténet ikonikus alakja New Orleansban született, de több évtizede Brüsszelben dolgozik társulatával, a Damaged Goodsszal; újabban a berlini Akademie der Künste vendégtanára. Csupán pár napot töltött Budapesten, mialatt a Trafóban bemutatta VIOLET című darabját, a Műhely Alapítvány szervezésében pedig workshopot tartott, amelyre még Csehországból és Dániából is érkeztek résztvevők.
…annak a veszélye is fennáll, hogy annyira másmilyennek látjuk a másik embert, a külföldit, hogy inkább feladjuk, és meg sem próbáljuk megérteni őt. Tehát elképzelhetőnek tartom, hogy a kulturális, politikai és gazdasági globalizáció melléktermékeként az érzékenységünk és az empátiánk is globalizálódott.
A részegség és a színjózanság közötti állapotban van egy pillanat, amikor nagyon tiszta minden, és flottul működnek az ember ösztönei. Ezeket a pillanatokat keresem, nézőként is, színészként is.
