Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Japán

Komjáthy Zsuzsanna: Radikális és kevésbé radikális testek

Body.Radical Nemzetközi Előadó-művészeti Biennálé / Nemzeti Táncszínház

Ha a Body.Radical fesztivál lényegét akarjuk megragadni, leginkább a hagyomány és a kortárs kapcsolata felől érdemes közelítenünk. Ahogy Rosner Krisztina nemrég, a Színház júniusi számában megjelent esszéjében rámutat: „A hagyomány vonatkozási pontot ad, távlatokba helyez, gondolkodni segít.”

Dohy Anna: Harmadik típusú találkozás

Kaori Ito: Táncolok, mert nem bízom a szavakban – Trafó

Az előadás igaz történet alapján készült, pontosabban ami a színpadon történik, az maga az igaz történet: maga a találkozás. Nem kis szakadékot kell áthidalniuk a szereplőknek, hiszen a sok hasonlóság mellett – például mindketten művészek – alapjaiban máshogy élik meg az életüket.

Szász Emese: Akiket átjár a keleti szél

Goda Gábor és Frenák Pál színházi formanyelve távol áll egymástól, mégis van egy közös csatornájuk: az a kelet-nyugati átjáró, amelyen mindketten sokat közlekedtek több évtizedes munkásságuk alatt. Hogy a keleti áramlatok hogyan formálták lassan kőhegynyi életművüket, azt a teljesség igénye nélkül igyekszem vázolni, kerülve az összehasonlítás csapdáját.

Rosner Krisztina: Párhuzamosok, ha találkoznak

Kapcsolódások a „kortárs” és a „hagyományos” között a japán színházban

Meddig hagyomány? Honnan kortárs? Megírt? Újraírt? Kitalált? Felismeri-e a közönség, hogy „á, ez ugye most hagyomány”? Mihez kezd vele, ha látja? Kiindulási pont? Viszonyítási alap? A közös múlt újraalkotása? Kinek, kiknek a közös múltja? Játékra hívás? Felelősség? Lehetőség?

Duró Győző: Belé költözött az isten

Tánc az istenekkel. Japán kaguraegyüttesek vendégjátéka

Jómagam eddig csak a turizmus napi igényeinek monoton kielégítésébe belefáradt, gépiesen vagy ripacskodva teljesítő középkorú előadókat vagy öreg, elbizonytalanodott, nehézkes mozgású táncosokat láttam szato-kagurát játszani. Most viszont lenyűgözött e főként fiatalokból álló két csoport művészi odaadása és szakmai fölkészültsége, annál is inkább, mert tudtam, hogy tagjaik nem professzionális színészek vagy táncosok, hanem napi munkájuk mellett,…

Rosner Krisztina: A járás művészete

Tadashi Suzuki társulatának ötvenedik évfordulója

  Az előadás a néző és a színész közös alkotása és felelőssége, a rendező által létrehozott műalkotás. A színház meghatározása Suzuki szerint: az egymással megosztott idő és tér.

Koósz István: A világ teljessége

Misima Jukio: Barátom, Hitler és Madame de Sade című kötetéről

A nó a szenvedésről szól, mélyen parázsló szenvedélyekről, régi bűnökről, lét és nemlét között bolyongó szellemekről, akik szeretnék lezárni bolyongásukat. Misima saját kora viszonyaira hangszerelt drámáinak szereplői is hasonlót élnek át.

Deres Kornélia: Az ember és a pixel

Hiroaki Umeda mozdulatszínházáról

A kortárs japán művészeti paletta egyik kiemelkedő alakja a harminchét éves koreográfus-táncos, aki előadásaiban a digitális univerzumba belezuhanó ember mozdulatainak szoros olvasatát tűzi ki céljául.

Rosner Krisztina: Programozott érzelmek

Hirata Oriza robotszínházi rendezéseiről

Hol máshol jönnének létre robotokkal létrehozott színházi előadások, ha nem a technológiai újítások fellegváraként számon tartott Japánban…

Irimiás Olga: Keresik a szavakat

A Fukusima utáni japán kortárs színházról

Az első időszakban inkább a témát közvetlenül feldolgozó, a márciusi történéseket ábrázoló előadások születtek.