Tag Archives

Archive of posts published in the tag: járvány

Tompa Andrea: Az egy utcájú idő

Már a kezdet kezdetén azon tűnődtem, vajon mi az bennem, ami olyan élesen jelez, amikor veszély van. Tavaly, 2020. január végén vonaton utaztam két kedves kollégámmal, barátommal, arról beszélgettünk, hogy vajon milyen is lesz az egyetemi félévünk; azt mondtam, eléggé „akadályozott”, vagyis nem fogunk tudni szabadon közlekedni Kolozsvár és Budapest között, ahol mindannyian tanítunk. Nem…

Ne legyen bűntudatunk!

Bánki György pszichiáterrel és Döbrentey Zsolt pszichológussal Zsigó Anna beszélgetett

Hol úgy tűnik, hogy már kifelé megyünk a járványból, és befelé a munkába, hol úgy, hogy egyre messzebb a vége a bezártságnak. Milyen potenciális krízisnek vannak kitéve az előadóművészek a koronavírus-karantén alatt? És utána? Milyen jó gyakorlatok és megküzdési módok léteznek ezekre a válsághelyzetekre? BÁNKI GYÖRGY pszichiáterrel és DÖBRENTEY ZSOLT pszichológussal ZSIGÓ ANNA beszélgetett.

Kovács Bea: A rugalmasság magasiskolája

Színészek és táncosok a stresszkezelési módszereikről

Egy évvel a világjárvány kitörése után sok előadóművész megtanulta kezelni, a saját javára fordítani vagy legalábbis sztoikus vagy hívő módon elfogadni azt, amit kezdetben tehetetlenség vagy pánik övezett. Tíz művészt, színészeket és táncosokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a vírus miatt előadásmentes periódust: vannak-e bevált módszereik a stressz kezelésére? És rendes évadokban milyen módszerekkel engedik…

Szabó-Székely Ármin: Színházi buldózer

Német nyelvű színházak online a járvány idején

„A német színház egész Európát ledózeroló uralma után most már végre valami másnak kellene jönni” – mondta 2020. augusztus 13-án Vidnyánszky Attila a Kossuth Rádióban. Lássunk pár szubjektíve kiragadott példát, mit hagyott maga után ez a buldózer az online térben a korona-stream idején!

Trencsényi Katalin: A Szfinx napjai

Járvány és dráma

Angol színházi körökben él egy anekdota arról, hogy a legmegrázóbb katasztrófát követő napon már kopogtat egy drámaíró a londoni nemzeti színház dramaturgjának az irodája ajtaján: „Van erről egy darabom!” Valóban, a szakma híres arról, hogy gyorsan reagál a világ eseményeire, és a színház által biztosított társadalmi és politikai fórumot használja arra, hogy fontos, a közösséget…

Szabó Attila: Elmélkedés a karantén performativitásáról

Jó lenne másról (is) írni, beszélni ezekben a hetekben, lassan hónapokban a kényszerű bezártság okán, valamiről, ami nem maga a bezártság, egy idő után terhessé válik unos-untalan mérlegelni e fura emberkísérlet személyes és közösségi hatásait. Vagy legalább tágítani a perspektívát, és a múlt hasonló élethelyzeteit ezzel párhuzamba állítani. Sokak szerint épp itt az ideje bepótolni…

Gajdó Tamás: Színház vesztegzár alatt

A hazánkat is sújtó koronavírus-járvány miatt 2020. március 11-én veszélyhelyzetet hirdetett a magyar kormány. Megtiltották a száz főnél nagyobb beltéri rendezvények megtartását – ezzel a rendelkezéssel a színházakat bezárták. Ilyen súlyos helyzetre a legidősebbek sem emlékeznek, mert utoljára Budapest ostroma alatt nem lehetett színielőadásokat tartani. Igaz, hogy 1956 őszén és telén is zárva voltak a…

Fuchs Lívia: Csontvázak, démonok, kaszások

A haláltáncmotívum a világháborúk árnyékában

Berlin utcáin az első világháborút követően, 1919-ben megjelent egy plakát az alábbi felszólítással: „Berlin! Állj meg és gondolkozz! Táncpartnered a halál.” A plakáton e szöveg mellett egy csontváz karjaiba omló nőt, a fején birodalmi koronát viselő Berlin allegorikus alakját lehetett látni, amint szinte megbabonázva követi végzetes partnere kecses lépéseit.

Darida Veronika: A pusztulás színterei

Az AIDS-korszak színházi alkotói

„Nem nehéz előre látni, hogy ha felbukkan egy félelmetes új betegség – mert az AIDS, legalábbis járvány formájában, mindenképpen újnak tekinthető –, amelynek kiváltó okait nem látjuk még tisztán, akkor ez a betegség kitűnő alkalmat nyújt új metaforák megalkotására.”

P. Müller Péter: Járvány, foltvarrás

Avagy a NAMES projekt mint performatív emlékezet

A járványok tömegesek, és a gyógyíthatatlan járványok rengeteg egyén halálával járnak. Nem magától értetődő, hogy miként lehetne egy-egy pandémiát színre vinni. Mivel minden járvány sajátossága, hogy túllép a térbeli és időbeli kereteken, ezért sem a színházak, sem az artaud-i példában szereplő egyetemek és szólóperformanszok nem tűnnek hiteles helyeknek, médiumoknak a járvány performatív megidézésére.