Az előadás az önnön létére való rákérdezés álnaiv és többszörösen idézőjelbe tett gesztusával indul (…), de a játék során a kérdés minden irónia és önirónia ellenére is fokozatosan komollyá válik.
…ezeken a réseken/hiányokon keresztül azt állítja elénk, illetve annak a működését, ahogyan az (arche)tipikus helyzetek (…) egyszer csak felbukkannak a mindennapiság kulisszái közt, egy városszéli alagsorban, fuvarozók és munkanélküliek életében. Voltaképp azt, ahogy az egyetemes tragédia képes megtörténni egy zuhanyozás és bevásárlás közt.
A Züfec pontos. Pengeéles. Felmutatja az apák vétkeit és bedarálódását. Az alvadt struktúrát. A generációs dühö(ke)t.
…mire megszülethetne egy valóságosan átélhető jelenet, mindig elcsattan egy poén, vagy történik valami, és visszahullunk az operett műanyag világába.
Herczog Noémi: Átírós és meghagyós szerzők
Beszélgetés Benkó Bencével és Fábián Péterrel, a k2 Színház vezetőivel
Az a jó, ha egy munkában mindenkinek az ügye benne van. Lehet, hogy nem teljesen értek egyet az adott színésszel, de fontosnak tartom, hogy az ő nézőpontja is megjelenjen a színpadon.
Épp ezért, amikor némelyik hazai kritika a Bakfitty hibájaként rója fel az aránytévesztést, a verbális poénok áradatát vagy épp az alapszöveg fellazulását, mintha az előadás játéknyelvi sajátosságait figyelmen kívül hagyva, elsősorban saját (implicit) elvárásait kérné csak számon a produkción.
Puritán színházat látunk, nincsenek, illetve alig vannak díszletek, jelmezek, valami tógaszerűség persze feltűnik néha, s némely szereplők nyakába ógörög (?) nyakéket illesztenek.
A magyar színházban régóta (egyed)uralkodó fogalom a reprezentáció, pontosabban az a jelenség, amikor a színpadra kerülő jelek, testek valami másra, tehát egy szerepre utalnak, nem pusztán és főleg nem elsősorban önmagukra.
…minden évben szinte nulláról kell kezdenie az építkezést Balog József művészeti vezetőnek és maroknyi csapatának, ezért aztán fokozott szükség van a rögtönzés és a megújulás képességére.
