Idén a jubileumi Ördögkatlan fesztivál utolsó napján a „k2 maraton” foglalta össze a legszebben a fesztivál elmúlt 10 évét és fogta össze a négy katlanfalut, amelyek eredetileg is a bemutatók helyszínei voltak. A Nagyharsányi menyasszony, a Kisharsányi vőlegény, a Villánykövesdi vőfély és a Beremendi lakodalom című előadásra visszaemlékezni tulajdonképpen annyit tesz, hogy az elmúlt száz…
Ötvenhat talán lehetne „közös nevező” (a kifejezés elhangzik a darabban), de mintha nem lenne az. Nem az – kell (aligha először) ráébrednünk. Sem itt a hazában, sem ott kinn az Újvilágban.
…sőt egyenesen adja magát a stilizált előadásmód – gondolok itt a fizikai színház formanyelvére és az atmoszférateremtő zenei aláfestésre –, amely leginkább abban segítene, hogy a kétes tartalmak elemelkedjenek a rögvalóságtól. Csakhogy ez Hegymegi Máté rendezésében kissé szájbarágósra sikerül.
A pályázatok lényeges többségéből a mai társadalmi igényekre reagáló, ténylegesen XXI. századi magyar színház képei rajzolódnak ki.
Az előadás az önnön létére való rákérdezés álnaiv és többszörösen idézőjelbe tett gesztusával indul (…), de a játék során a kérdés minden irónia és önirónia ellenére is fokozatosan komollyá válik.
…ezeken a réseken/hiányokon keresztül azt állítja elénk, illetve annak a működését, ahogyan az (arche)tipikus helyzetek (…) egyszer csak felbukkannak a mindennapiság kulisszái közt, egy városszéli alagsorban, fuvarozók és munkanélküliek életében. Voltaképp azt, ahogy az egyetemes tragédia képes megtörténni egy zuhanyozás és bevásárlás közt.
A Züfec pontos. Pengeéles. Felmutatja az apák vétkeit és bedarálódását. Az alvadt struktúrát. A generációs dühö(ke)t.
…mire megszülethetne egy valóságosan átélhető jelenet, mindig elcsattan egy poén, vagy történik valami, és visszahullunk az operett műanyag világába.
Az a jó, ha egy munkában mindenkinek az ügye benne van. Lehet, hogy nem teljesen értek egyet az adott színésszel, de fontosnak tartom, hogy az ő nézőpontja is megjelenjen a színpadon.
