Az előadásnak köszönhetően a Nagyerdei Stadion, a pitiáner magyar jelenben meglehetősen szűkös értelmezési tartománnyal bíró talált tér jelentése kibővült, társadalmi hasznossága pedig jócskán megnövekedett.
…ez alkalommal személyesebb színezetű a program. A legsikerültebb standupokban a jelen közállapotának éles, odamondó kritikája inkább az önvallomás, a saját sorskérdések kihangosításának „melléktermékeként” jelenik meg.
Gabnai Katalin: Gitárral a ribizliföldről
Háy János: A bogyósgyümölcskertész fia – az Átrium és a Mentőcsónak Egység produkciója, Bisztrószínpad
Ritka az a színházi este, amikor hazafelé azt dünnyögi az ember, hogy „No, akkor most megtanuljuk X vagy Y nevét!”. Időnként azért megesik. Abban, hogy az Átrium és a Mentőcsónak új bemutatóját látva, a tavalyi évben Hegedűs D. Géza és Forgács Péter osztályában végzett, s most – mondhatni – teljes fegyverzetben elébünk álló Kovács Máté…
Onnan lehet tudni, hogy kezdenek a dolgok rendbe jönni, hogy már felkerülhet az Állatfarm a színházak repertoárjára. Eredeti címében ott van ugyan, hogy tündérmese (Animal Farm: A Fairy Story), de félreérthetetlenül a sztálini szovjet rendszerről szól. Arról az antihumanista merényletről, ami a hitleráj mellett, és azt túlélve, örökre az önkény, a diktatúra és a személyi…
Papp Tímea: Várostörténetek
2in1 kritika: Dömötör András: A pestis - Deutsches Theater Berlin és Dömötör András: Marienplatz - Residenztheater München
A pandémia egyik paradoxona, hogy a színházi előadásokhoz való hozzáférésünk nem csökkent, mi több, kinyitotta a világot. Ennek egyik szerencsés következménye volt az, hogy az utóbbi években inkább német, mint magyar színházakban dolgozó Dömötör András két rendezése, a berlini Deutsches Theaterben készített A pestis, illetve a müncheni Residenztheaterben színre vitt Marienplatz is elérhetővé vált.
Ha egészséges iróniával és nagy adag lendületes hittel viszonyulunk a világhoz, ahogy azt Tóth Tünde tette a A tigris rendezése közben, valóban sikerül szembesíteni a nézőt önmagával. Állatmesét, cirkuszt, kabarét, revüt nézünk, de, ha jól figyelünk, önmagunkat látjuk, amint kétségbeesetten szórakozunk a pusztulása felé tartó világban.
Zsótér Sándor első Beckett-rendezése A játszma vége, a szombathelyi Weöres Sándor Színházban ez volt a második premier az újranyitás után. Soha jobbkor: a létezés abszurditása, az eredendő kiszolgáltatottság, a végzetes össze- és elzártság most nem a mélyben lappangó érzet, hanem banalitás. Aki játszik és játékba hív: Nagy-Bakonyi Boglárka, Major Erik, Szerémi Zoltán és Németh Judit.
A Neuschwanstein kastély olyan látványosság, amelyet szavakkal leírni nem lehet. De még a képek is keveset éreztetnek belőle. Ha azt írom, hogy a kastélyt körüljárva, majd az épületben mászkálva valahol a valóság és a képzelet/álom határvidékén éreztem magam, csak közhelyeket halmozok. Már csak azért is, mert e romantikus mesevilágtól nem idegen a köznapi praktikum sem:…
Minőségi „pihenőszínház” lesz ez a másfél órás játék, ha összerázódik. Nem borzolja a kedélyeket, s bár néha meglep, összességében megértő, bánatos hümmögésre késztet. S miközben közöl annyi ismert tényt, hogy biztonsággal követni tudjuk a dialógust, jó ütemben szórja meg a szöveget pár, az érdeklődést fenntartani képes beszólással is.
…az egyes produkciók olyan finom utalásokkal kapcsolódtak egymáshoz, hogy azt kell feltételeznem, valamiképp összedolgoztak ők négyen, hogy az est egységesen szőtt varázspalástot kapjon.
