Az előadás fontos látványeleme a hátsó falon lévő angol felirat: „We are more than beautiful” (Több mint szépek vagyunk). Az enigmatikus sor (amelyet reklámszövegtől sorozatcímig sok mindenként olvashatunk) elindítja azokat az asszociációkat, amelyek a valóban szépre formált emberek vágyait vetítik ki: ők több mit szépek. Vagyis mik, milyenek? – tűnődhet a néző. Leendő gazdagok, leendő…
Molnár Ferenc kevésbé elismert (ám az ötvenes években Grace Kellyvel és Alec Guiness-szel megfilmesített) alkotása a szokás, a rend, a változtathatatlanság (korszakok örök visszatérésének) drámája – talán az Örkény színpadán hangsúlyosabban is, mint az eredeti szöveget olvasva. A hattyú – túl a primer vígjátéki elemeken – annak csöndes elismerése (Molnár esetében nyilván leszűrve 1918–1919 hazai…
A keresőprogramokkal, a mémek GPS-koordinátáinak segítségével talán egy hosszabb délután elég lehet az Amphitryon utalásainak visszakeresésére. Igaz, a ZP-féle felsorolás csak pár sornyi. Mégis hiányzik belőle az a hívás, ami az időnk hasznos elpazarlására invitál. Hiányzik a pazarlás etikája. Hiányzik az egész meglátásának ígérete. Az elmélyülés élvezetét leváltja a rátalálás múló öröme. A ZP-drámaszöveg behatárolja…
A Részegekben azt láttam színészrelációban, hogy Afrim sokat markolt, keveset fogott: nem volt olyan tétje az előadásnak, ami arányos lett volna a színészek odaadó munkájával. Ez bennem felerősítette a túlvezérelt rendezői hozzáállás gyanúját, azt, hogy a drámáról a rengeteg elvégzett munka ellenére is aránytalanul keveset tudott mondani a társulat, márpedig ez az anyag igenis kínálja…
A Kartonpapa a színház felkérésére született, és abból a szempontból „klasszikus” dráma, hogy Tasnádi István nem a mostanában gyakran alkalmazott, improvizációkra, a társulat közös munkájára építő munkamódszert követte, hanem „magányos drámaíróként” írta meg a darabot, és a társulat e kész művel kezdett el dolgozni. A történet egy abszurd alapötletre épül: felesége nem fogadja el a…
Március első napjaiban egy lakásszínházi és egy kifejezetten nagyszínpadi produkció keretében került közönség elé Tolsztoj hősnőjének története. Egy fekete hajú és egy nagyon szőke Anna szeret bele a hadnagyba Pesten ezen a tavaszon. Mindkét előadás egyéni arculatú átirata a regénynek, s mindkettő alkalmat ad a nézőnek arra, hogy csodálkozzék és gondolkozzék. Egyik esetben aztán meglepve…
Egy békebeli, szívmelengető, feel-good szerelmi történet 1937-ből, és egy, az önzésről, mohóságról, amoralitásról szóló XVII. századi dráma. Találhatnánk közös nevezőt, hiszen ott az a remekül alkalmazható általánosság, hogy a színház az emberről szól, vagy egy egészen konkrét momentum, a fekete díszlet, de bármelyik mondvacsinált, erőltetett lenne. Úgyhogy menjünk inkább szép sorban.
Már a színpadkép sem hagy kétséget afelől, hogy nem a Paradicsomba csöppentünk. Schnábel Zita díszlete a maga koszos falaival, rozsdálló csöveivel, kopár, üres felületeivel lepukkant üzemi csarnokot idéz – és akkor a homokról még nem is szóltunk. Merthogy éppen betemetett mindent a homok, pontosabban a Krakkennek nevezett homokvihar, amely a helyi hiedelem szerint büntetésként zúdul…
Az évad bemutatóinak sűrűjében időnként felbukkannak egészen különleges vállalkozások. Én legalábbis ennek tekintem Juhász Kata közösségi táncelőadását és Réti Anna lakástáncszínházát. Mindkettő első fecske a maga műfajában, ha nem tévedek, és mint ilyen, meglehetősen periférikus, a fősodortól messze eső kísérlet, ezért is keltették fel az érdeklődésemet.
A miniévad keretében a két tagozat három-három, két nagytermi és egy stúdióelőadással mutatkozott be. A Harag György Társulat az idei évad két bemutatóját, a Sorin Militaru rendezte Bernarda Alba házát és Hatházi András Tom Dugdale rendezte Tizenöt próbálkozás a színészetre című egyszemélyes játékát, illetve az elmúlt évad egyik legkiemelkedőbb produkcióját, a Bocsárdi László által színre…
