Silviu Purcărete intim hangulatú, színházi korszakokat és esztétikákat felidéző kamaraszínházi előadást rendezett Az ember tragédiájából. Tette mindezt úgy két tucat színésszel, nagyszabású, épített térben, mindvégig gördülékeny és egységes, szinte minimalista formanyelven. Nincs itt valami ellentmondás?
A formáció neve: Laboratorium Animae. Valóban laboratóriumszerűek a körülmények, a kezet kesztyűvel takaró fehér jelmezhez pedig azonnal hozzákapcsolhatjuk a kutatók képzetét, azokét, akik válaszokat keresnek, újra és újra megismétlik a kísérleteket, a próbát ellenpróbával igazolják.
Most, hogy két nagyszínházunk, a Nemzeti és a székesfehérvári Vörösmarty Színház is újra műsorra tűzte Madách Imre halhatatlan remekét, Az ember tragédiáját, s a maga módján mindkét előadás emblematikusnak, nagyszabásúnak, mi több, reprezentatívnak tekinthető, ideje szembenézni a kanonizált örök klasszikus színreviteli dilemmáival.
A teljes beszélgetések Az ember tragédiája – Egy előadás születése című, a Szegedi Szabadtéri Játékok előadásáról készülő werk-könyvben jelennek meg a Helikon Kiadónál…
Az ember tragédiájával, a magyar színháztörténet még ma is tekintélyt parancsoló bálványával gyakorlatilag a kezdetektől keményen küzd a színjátszás.
Nincs misztikus ezotéria, a csoda hétköznapi és jelenvaló.
A felújítás így nem csupán esztétikai kérdésként és színháztörténeti eseményként jelent meg, hanem politikai tettként is olvashatóvá vált.
…a megszokottnál is feketébb Alföldi Róbert Tragédia-rendezése.
A játszók ki-belépnek a vászon mögül és mögé, figyelemreméltó pontossággal idomulnak a vetített valósághoz…
Mladenović koncepciójának kiindulópontja az, hogy az ember eleve jó, de élete során megromlik.
