Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Mohácsi János

Vannak köztük szentek

Mohácsi János rendezővel, Mohácsi István drámaíróval, Kovács Márton zeneszerzővel Proics Lilla beszélgetett

Járják a magyar nyelvű színházakat, dolgoznak a fővárosban, vidéken, határokon túl és innen. Évtizedek óta tevékenykednek együtt: maroknyi kis alkotócsapat, akiket Mohácsi János maga köré gyűjtött. Egyik legutóbbi munkájuk a Johanna, avagy maradjunk már emberek című előadás Szegeden. Hármójukkal, Mohácsi János rendezővel, Mohácsi István drámaíróval, Kovács Márton zeneszerzővel Proics Lilla beszélgetett. Az előadásról négykezes kritikát…

Az ideológia csak egy bunker

Görög Lászlóval Marton Éva beszélgetett

Jó ideje Miskolcon játszik, de egy évadra Szombathelyre ment, majd rövid időn belül visszatért a miskolci társulathoz. Rengeteg a miért. GÖRÖG LÁSZLÓval MARTON ÉVA beszélgetett.

Tompa Andrea: A szerző halott. A szerző (jogaiban sajnos) él

A Delila-ügy margójára

A művek színpadi megújulásához gyakran új nyelvre is szükség van. Egy igazi, újító szellemű Molnár-színrevitel többet tesz a drámai hagyaték elevenen tartásáért, új fényben láttatásáért, mint egy, a szellemi örökséget betűhíven színrevivő, ám mégiscsak múltbeli gyakorlatokat ismételgető előadás.

Proics Lilla: Térdig járunk a parmezánban… meg a miben is?

A velencei kalmár – Miskolci Nemzeti Színház

A velencei kalmár kétes kimenetelű kognitív disszonancia redukció kísérlet a csoportközi előítéletekről, ami elnézve a világot, egy darabig nem lesz idejétmúlt. Mivel színdarabnak közel sem hibátlan alapanyag (meglehet, tán semmi nem hibátlan), átíródott.

Csáki Judit: Magyarul beszélnek

Gogol: Revizor / Weöres Sándor Színház

A panziót úgy hívják: Víg Gulág. A telefon lemerül – mármint le a vízbe. Hlesztakov bányamérnök-hallgató. Hashtag Szorocsinci. Mohácsi János Gogol Revizor című szatíráját rendezte Szombathelyen.

Csáki Judit: Az üveghegy üveghegy

Mohácsi István és Mohácsi János Múltépítés, avagy meghalni könnyű, élni a nehéz című első gyűjteményes drámakötetéről

Nagy vitába keveredtem egy kritikus kollégával az Egyszer élünk kapcsán – amely egyébként mindkettőnknek meghatározó színházi élmény volt, vagyis a vita nem a szöveg vagy az előadás minőségét illette, hanem azt –, hogy vajon néhány év múlva ki a csuda fogja érteni a nagyon kortársi, értsd: aznapi vagy tegnapi utalásokat.

Fehér Anna Magda: Megrontottak

Szép Ernő: Patika - Örkény István Színház

Ez a Patika-átirat ugyanis a #metoo-mozgalom, a zaklatási botrányok margójára vésett, ütős üzenet. Az előadás sokféle társadalmi kérdést érint, de a legfontosabb a bántalmazott, zaklatott nők melletti kiállás, valamint annak a patriarchális, a romlottságot nagy mulatozásokkal, derűs élcelődéssel elfedő közegnek a bemutatása, amiben az ilyen esetek megengedetté, sőt elvárássá válnak.

Jó kérdés: Itt a lét csak látszat – avagy mi az operett valósága?

A Színház folyóirat és a Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata. Második évad / 3. rész

Mi az operett: szerelmes mese vagy társadalmi szatíra? Milyen szabadságot ad, és milyen korlátokat állít a rendezőnek? Lehet-e és kell-e aktualizálni? Mit enged a darab, és mit enged a néző? Miért nem írnak ma operetteket? Egy műfaj sikerének titkáról, szabályairól, és arról, van-e operett a Csárdáskirálynőn, A víg özvegyen és a Mágnás Miskán túl.

Színikritikusok díja 2017/2018

Életműdíj: Lázár Kati A legjobb új magyar dráma/színpadi szöveg: Závada Pál – Mohácsi István – Mohácsi János: EGY PIACI NAP A legjobb előadás: BORISZ DAVIDOVICS SÍREMLÉKE (Újvidéki Színház, rendezte: Alekszandar Popovszki) A legjobb rendezés: A SALEMI BOSZORKÁNYOK (Weöres Sándor Színház, Szombathely, rendezte: Alföldi Róbert) A legjobb zenés/szórakoztató előadás: CHIOGGIAI CSETEPATÉ (Tamási Áron Színház, Sepsiszentgyörgy, rendezte:…

A csap közbeszól

Elor Emina újvidéki színésznővel Stuber Andrea beszélgetett

Várom, hogy könnyebb legyen. Várom az aranykort. Mindeközben jönnek-mennek a vendégrendezők, és ezek a találkozások hol jobban sikerülnek, hol kevésbé. Amikor a rendező nem nagyon válik be, olyankor újra és újra megtapasztalom, hogy van a társulatunknak egy komoly erénye: nem hagyjuk.