Koncepciójában Lilienthal egy új típusú kőszínházi struktúra létrehozását hirdette meg: a Kammerspiele előadásai az ő érájában még szélesebb tematikus spektrumot ölelnek fel, nyitotta(bba)k a szociális kérdések iránt és a színház mindezt egyre differenciáltabb módon igyekszik megjeleníteni mind a színpadon, mind kommunikációjában: „müncheni keverék”, „klub”, „hibrid” címszavak jelzik céljaikat és szándékaikat.
Mivel az idei találkozó tíz leginkább figyelemre méltó előadása közül számos a nyugati világnak a más kultúrákhoz való problematikus viszonyulását vette célba, a 2015-ös Theatertreffen ezúttal az Európába érkező menekültekkel kapcsolatos kérdésekre irányította a reflektort.
Az alábbi párbeszéd szereplői: Matthias Lilienthal, a legismertebb német dramaturgok egyike… Az interjút Thomas Sellar kritikus, kurátor, a Theater – Yale School of Drama lap főszerkesztője készítette.
Ez a színházi Jób, akárcsak az örök bibliai, mást sem tud, csak beszélni.
… az emberek nem „sok boldogságot”, „jó szerencsét” kívánnak egymásnak, hanem prosperityt, vagyis meggazdagodást.
Mendel Singer, vagyis egy egyszerű ember, valamikor az első világháború után azt mondja Amerikában, hogy „Istent akarom elégetni”.
… ezek az öltönyös-kiskosztümös, végtére is szerfölött szimpatikus européerek: tömeggyilkosok.
Perceval esős Shakespeare-tablója – hagyományos szituáció- és figurateremtés híján – bizonyos értelemben bizarr, profanizált, hétköznapi rítus és egyúttal erőteljes társadalomkép.
