Van-e természetes nemzedékváltás a színházak élén? És a színházi egyetemen? És a főrendezői-rendezői székben? A Revizor offline rendhagyó, a Színház folyóirattal közösen szervezett vitáján ilyen és hasonló kérdéseket tett fel beszélgetőtársainak – Ascher Tamásnak, a Katona József Színház főrendezőjének, a Színház- és Filmművészeti Egyetem tanárának és korábbi rektorának, Kovács D. Dániel rendezőnek, a Színház- és…
Ördög Tamás rendezőtől láttunk már jobbat, és biztosra veszem, hogy fogunk is még. Ez az előadás most más miatt fontos: jelzi, hogy Móricznak helye van a kortárs színházban. És persze azért is fontos, mert Kulka János visszatért.
Római kori kőemlékek között, monodráma formájában, Holden Caulfield kultikus szerepében mutatkozott be Georgita Máté Dezső decemberben a Magyar Nemzeti Múzeum pincerendszerében megrendezett Zabhegyezőben.
Mi az improvizáció: a lélektani realista színésztréning része, közösségi eszköz a drámaíráshoz, vagy a színészi jelenlét és technika felmutatása? Hitelesebbnek halljuk? Képes nem „köznyelvi” lenni? Van-e irodalmi értéke? Kell-e később rögzíteni, és főleg kell-e azzal törődni, hogy mit fog szólni a néző? Az itt megszólaltatott mindhárom alkotó dolgozik improvizációval, de hárman háromféle értelemben használják. Milyen…
…az egymáson guruló színészek látványáról az a tömeg jut eszembe, amiben minden reggel elnyomorgok a munkahelyemig. Ott aztán nem lett volna tér és lehetőség hasonló családi drámák kibontakozására.
Mintha a színpadra állítók úgy gondolnák, hogy a Rózsavölgyi eredendő szalon-atmoszférájához csupán kísérőként társulna (társulhatna) bármiféle előadás, akár a kezdés előtt nem sokkal még felszolgált teához a kiegészítők, a méz vagy a cukor.
A 10 éves K.V. Társulat különös formáció, két színésznő, Száger Zsuzsanna és Urbanovits Krisztina vállalkozása, tehát inkább nevezhető társulásnak, mint társulatnak. Kortárs szövegeket állítanak színpadra, szinte mindegyik bemutatójuk magyar nyelvű ősbemutató. A kortárs szövegeken belül pedig a női témák, a párkapcsolati, családi drámák, gender-kérdések foglalkoztatják a társulat tagjait.
A valós személyek színrevitele az előadásban kétféle formában valósul meg: Rózsa Milán visszaemlékezésekből kirajzolódó portréja, és a közelmúlt politikai eseményeiben részt vevő, sokak számára a híradásokból névvel és/vagy arccal ismert aktivisták megidézése révén.
Nem, persze hogy nem dőlünk be annak, hogy a Dollár Papa Gyermekei csapata Denis Diderot Az apáca című művét játssza el nekünk. A zárda ürügy, az apácalét ürügy, de még a zsarnokság mint olyan, az is ürügy. De mire?
Ha abból a szempontból nézem a Férget, hogy sikerült-e megszólítania a diákokat a problémafelvetéssel, akkor a Dollár Papáék vállalkozása ezt könnyedén, izgalmasan és fókuszáltan tette.
