Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Pintér Béla

Rádai Andrea: Jubileumi bacchanália

Pintér Béla és Társulata: Jubileumi beszélgetések – Fészek Művészklub

Előadás is meg nem is. Őszinte is meg nem is. Nem mondják ki, de aztán mégis. A rítus kiüresedettségéről, az ünneplésbe burkolt romlottságról szól, és ellenkezőleg: az ünnep megtisztító erejéről. Pintér Béláék meg is haladják önmagukat meg nem is: vergődnek a maguk felépítette csapdában.

Kővári Orsolya: Puha fából faragták

Jordán Adélról

2002 nyarán a már Mácsai Pál vezénylete alatt, de még Madách Kamara néven működő színházban Dylan Thomast játszottak. Gálffi, Kiss Mari, Mácsai és tizennégy színinövendék, egy teljes osztály, Máté Gáboré, amelyről akkoriban a szokottnál többet lehetett hallani. A mi erdőnk alján jó előadás volt, a csapatszellem jegyében, tele energiával, és valóban szokatlanul sok ígéretes színművészetissel.…

Puskás Panni: Függetlenedem

Évadértékelő

Hogy én lettem-e radikálisabb néző, vagy a kőszínházak mennek keresztül egy finom konszolidálódási folyamaton, azt nagyon nehéz megállapítanom. Valószínűleg egyszerre történik a kettő. Mindenesetre a jelen aggasztó társadalmi folyamataira csak igen óvatosan, szőrmentén reagál a mainstream színházi közeg, és új formai megoldásokkal is ritkán kísérletezik. Ez persze nem azt jelenti, hogy egyáltalán nem tesz ilyet,…

Lengyel Anna: Romaábrázolás a magyar színpadokon

A társadalmilag elkötelezett színház hagyománya

Még a rendszerváltás után jelentkező, egyre súlyosbodó társadalmi problémák, az egyre hivatalosabb formát öltő romaellenesség, az egyre durvuló közbeszéd is csak a legritkább esetben gondolkoztatta el az alkotókat arról, hogy talán összetettebben kéne ábrázolni a színpadon a cigány karaktereket, hogy horribile dictu egyenesen róluk, nekik, velük is lehetne színházat csinálni.

Közszerep mint szerep

Jákfalvi Magdolna és Szabó-Székely Ármin levelezése

Jákfalvi Magdolna: A Pintér-előadás tézismondata terjed a médiában: lehet-e valós személyt színpadra állítani? Jó felvezetés, s mint ilyen, pontatlan. Ez az előadás annyira állít valós személyeket a színpadra, mint bármelyik másik teszi, azzal a különbséggel, hogy felkínálja: nézzük kulcsdrámaként.[1]

Kricsfalusi Beatrix: Ha nem hiszed, inkább akkor se járj utána

Ascher Tamás Háromszéken – A Pintér Béla és Társulata és a Katona József Színház koprodukciója

Bulváros túlzással szólva az évad legjobban várt színházi eseménye volt az Ascher Tamás Háromszéken bemutatója. Azok körében mindenképp, akik emlékeztek A bajnokot övező botrány hevében feltett újságírói kérdésre, miszerint „Pintér Béla mikor ír drámát egy színházigazgató szaftos magánéletéből”, és tudták, hogy az előadás az erre adott „parádés riposztként” jött létre. Többhangú kritika Kovács Natália és…

Rádai Andrea: Az alkotó is ember

Pintér Béla: Ascher Tamás Háromszéken – Katona József Színház

Ami egy újságcikkben erkölcsi számonkérés, kaján ötlet, az a színházban több szempont, pillanatnyi benyomások és helyzetek egymásra rakódása, bonyodalom, a két fél által megélt fájdalom: élet.

Schuller Gabriella: Hogyan hat?

Párhuzamos hatásesztétikák a kortárs magyar színházban

A szubjektumra és valóságra vonatkozó nézetek átalakulása többek között a színészi test színpadi használatának megújítását is maga után vonta.

Rádai Andrea: Néma marad

Szívszakadtig – Pintér Béla és Társulata – Szkéné Színház

A Szívszakadtigban egyszerre van valami bulváros sekélység és a társulattól szokatlan irányban terjedő mélység; valami izgága eszeveszettség és részletgazdag bíbelődés.

Róbert Júlia: Titkaink jelentése

Négy ügynökelőadásról

Úgy tűnik, színházi, drámai szempontból a hatalom, a beszervezők vagy az elárultak perspektívája kevésbé tűnik érdekesnek (bár a Jelentés játszik ezzel a síkkal is), mint az a folyamat, ahogy valaki kompromittálódik, a hatalom hálójába kerül.