Az értelmiség haláltánca az utolsó taktushoz közeledik, mert a tehetetlenség, a passzivitás és a konyhafilozofálgatás végül mégiscsak felülkerekedett a tehetségen. Éppen abból eredően, hogy „a Platonov” jelenségként értelmeződik, tartom különösnek, hogy éppúgy, akárcsak Ascher előadásából, itt is kiíródik a történetből a generációs olvasat, pedig ehhez a látlelethez fontos volna tudni, hogy mi vezetett idáig.
A Czvikker Katalin főigazgató által irányított nagyváradi színház társulata a szépen fejlődés korszakát éli. Ez már az előző, Szabó K. István által fémjelzett érában elkezdődött, s folytatódott azóta is, amióta Novák Eszter határozza meg művészeti vezetőként a Szigligeti prózai tagozatának munkáját. Szórványos nézőként időről időre megtapasztalhattam azt a jelenséget, hogy a társulat nagy személyzetű előadásaiban…
Minden körülöttünk, kézzelfogható közelségben játszódik. És mire azt éreznénk, Platonovka vagy Vojnyicevka lakóiként szamováros-vodkásüveges, fecsegős falusi idillben néma szemtanúi vagyunk szomszédaink vagy gazdáink életének, jön mindig egy szünet, és az előcsarnokban szóló Boney M megzavar.
Csehov, aki köztudottan sokat perlekedett a színházzal komédiaként felfogott egyes műveinek „drámaizálása” miatt, meg lehetne elégedve, annyira áthatja a színrevitelt a bizarr nevetségesség.
Letisztult formakultúrájú, világos gondolatvezetésű, formátumos Csehov-értelmezést van szerencsénk látni.
