Az a színházi nyelv, amelyen Vidnyánszky Attila legjobb és legfontosabb alkotásai megszólalnak, csupán az előadás egyik – és nem feltétlenül a legfontosabb – rétegének tekinti a szöveget. Ezek a nagy lélegzetű produkciók nem szöveginterpretácók, hanem egy központi gondolat, eszme, ideológia köré épített asszociációs rendszerek; a képzettársítások lehetőségét pedig változatos akusztikus és vizuális eszközök teremtik meg.
…a poézis egyik esetben sem unalmas és üres látványköltészetet jelent; az a színházi nyelv, amelyet Vidnyánszky kitartóan és következetesen alkalmaz, valóban színpadi élménnyé transzponálja a lírát és epikát.
Én úgy érzem, hogy az előadás minden egyenetlensége, problémája ellenére fontos lépés lehet az úton, amelyen Vidnyánszky Attila visszatérhet ahhoz a – magyar színpadokon szinte csak rá jellemző, kép és látvány költészetére építő – színházi nyelvhez, amellyel korábbi jelentős, lírai vagy epikai szövegekből építkező, ideológiai ballasztoktól mentes előadásait formálta.
… Sopsits Árpád rendező nagyon tudta, mit csinál, amikor a gyulai Ladics-ház kertjébe helyezte Psyché történetét.
