Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Schiller

Trencsényi Katalin: Az érme két oldala

Schiller Stuart Mária című drámája Robert Icke adaptációjában, London

Az előadás sorsolással kezdődik: a csupasz forgószínpadon felsorakozott társulat elé a nézőtér két oldaláról érkezik, majd egymással szemben megáll a két színésznő. Ruházatuk hajszálra pontosan megegyezik: fekete bársony nadrágkosztüm, fehér selyemblúz, még a frizurájuk is hasonlóan rövidre nyírt, fiús. Farkasszemet néznek egymással.

Fehér Anna: Qual und Witz

Friedrich Schiller: Ármány és szerelem – Pesti Magyar Színház

Nincsenek hangsúlyok, nincs intimitás, nemhogy szerelem; mindent elhadarnak, eldühöngnek, kiszalad a vér a folyton imára kulcsolt, égnek emelt kezükből, és vége.

Urbán Balázs: Négy és fél

Kecskemét és Székesfehérvár

Évad, félévad, egy hónap. Mi mennyit mutat egy teátrumról? Milyen világkép és célkitűzések rajzolódnak ki egyik-másik intézményről néhány bemutató alapján? Felfűzhetők-e valamiféle egységes koncepcióra az adott időszakaszban látott előadások? A papírforma vagy a népszerűbbre hangolt mélyebb értelmezés érvényesül inkább a kecskeméti és székesfehérvári színpadokon? Többek között ezek a kérdések vetődnek fel a bemutatók részletes elemzése…

Új e-dráma: Schiller Haramiákja Térey János fordításában

Jászay Tamás előszavával

Egy normális ország normális színházi kultúrájában ez lenne a normális. Mármint az, hogy egy új bemutatóhoz vadonatúj fordítás készül. Akkor is – vagy leginkább akkor –, ha a (túl?) sokat játszott Hamletről van szó, meg akkor is, ha ritkán színpadra engedett, mert valamiért gyanús klasszikusról. Most mi Schillerrel és a Die Räuberrel el vagyunk kényeztetve,…

Varga Anikó: A kommentkultúra ereje

Schiller: Haramiák – Pesti Színház

Kovács D. Dániel rendezésében a schilleri, merészen megvágott és újrafordított (Hevesi Judit, Cziglényi Boglárka munkája) szöveg nem zárt történetként jelenik meg a színpadon: inkább a lázadás (dráma)irodalmi narratívái és ikonjai által átjárt anyag, amely szabad utat enged a műfaji idézetességnek.

Kovács Natália: Vihar és vágy

Friedrich Schiller: Haramiák – Pesti Színház

…bár a szereplők önmagukban nevetséges, kicsinyes alakok, együtt mégis pusztító erejűek…

Hermann Zoltán: „J’attenderay…”

Az Örkény színházi Stuart Máriáról

Kétségkívül van Hámori Gabriella és Szandtner Anna többszörösen összetett szerepeiben egy olyan kettős csavar is, hogy Máriának a jól, Erzsébetnek pedig a rosszul színészkedő uralkodót kell játszania.

Antal Klaudia: A fekete ruhás nő

Schiller: Stuart Mária - Örkény Színház – KRITIKA

Elsőként az a kérdés merül fel, hogy kik ezek a fekete ruhás nők, akiket a színpadon látunk: két külön személy, vagy valójában egy uralkodónő két különböző arca?

Sz. Deme László: Hősök ma

Don Carlos / Egmont - Maladype - KRITIKA

A szűk térhez igazított játékmóddal Balázs Zoltán rendező felpörgeti a tempót.

Ady Mária: Akár egy halom hasított fa

Don Carlos - Új Színház - KRITIKA

Az előadás a szabadság lehetőségébe vetett hitet siratja…