Címkefelhő

Archive of posts published in the tag: Schilling Árpád

Boros Kinga: TESZT-napló 1.

Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó: Schilling-féle EXIT, párhuzamos fesztiválok, Európa

…maga az összezártság a teszt, az európaiságnak nevezett emberségesség tesztje.

Papp Tímea: Mégis, kinek az élete?

Schilling Árpád: Ameddig a szem ellát – Zetski dom Királyi Színház, Cetinje

De miért csak néma szemtanúk vagyunk, miért nézünk passzívan, miért nem nyújtunk baráti jobbot, segítő kezet, ha arra van szükség?

Závada Péter: A heroikus egó lebontása Schilling Árpád Lúzer című előadásában

…szembefordul „a korábbi heroikus, az erőszakkal szembeni küzdelemből mindig diadalmasan és szépségesen kikerülő performerek győztes, heroikus én-képével, illetve a fitnesz-ipar manipulált paramétereivel”

Herczog Noémi – Rádai Andrea: Díjak, valahol Európában

Krétakör: European Cultural Prize, Bodó Viktor: European Theatre Prize

A közelmúltban két nemzetközi díjjal is gazdagodott a magyar színház…

Schuller Gabriella: Nagy Fehér Üzemmód

Schilling Árpád: A harag napja – Egy balga szív dala - Többhangú kritika

A legfontosabb jelrendszerré a színészi test válik…

Új e-dráma: A harag napja

Írták: Zabezsinszkij Éva, Schilling Árpád és a szereplők.

Tiszta és átlátszó az egész, mint egy pohár friss víz.

Rádai Andrea: Profi vesztes

Krétakör: A harag napja – KRITIKA

…felfénylik az az egyszerű igazság, hogy…

Hermann Zoltán: Faust öregszik

Faust I-II

…a szövegre kezdünk összpontosítani, fókuszálni, látjuk a szöveget mondó embereket és az embereket körülvevő teret, a tér azonban semmi másra nem jó, csak arra, hogy a szöveghez vezessen vissza bennünket.

Kovács Dezső: Vízió az emberi természetről

Goethe: Faust I–II. – KRITIKA - Katona József Színház

A súlyos és mégis élvezetes előadás a Katona újabb érájának egyik legizgalmasabb, legmonstruózusabb vállalkozása.

Herczog Noémi: Újszemélyesség

A kortárs magyar színház új irányairól

A magyar színházban régóta (egyed)uralkodó fogalom a reprezentáció, pontosabban az a jelenség, amikor a színpadra kerülő jelek, testek valami másra, tehát egy szerepre utalnak, nem pusztán és főleg nem elsősorban önmagukra.