Az idei PLACCC fesztivál immáron 13. alkalommal igyekszik újradefiniálni, sőt újrateremteni Budapestet: a köztereken és a kisebb műhelyekben megvalósuló performanszok ugyanis nemcsak váratlanul intenzív befogadói pozíciót, hanem egyszersmind egészen sajátos, intim városélményt is kínálnak.
A hallgatás tulajdonképpen a hang megjelenésére és ezzel egyidejű befogadására tereli a figyelmet, azaz magára a performativitásra; pontosabban a megfigyelés/érzékelés performativitására,[8] ami az úgynevezett kognitív, más szóval „cselekvő nézést” létrehozza.
Azon gondolkodtam, hogy ha valaki egy ilyen játékban szívesen aktív, a valóságban is hajlamosabb-e cselekvő szerepbe lépni, netán aki itt belekóstol, az viszi-e magával a hétköznapokba, mint attitűdöt.
