Ha esetlegesen is, de Asia és Anasz képzeletbeli kapcsolata köré szerveződik a darab. Történetük nincs, múltjuk, kapcsolatuk relációi feltárhatatlanok, csupán konfliktusuk tárgyát ismerjük: a nő repülőn akar menekülni, Brüsszelbe vagy Budapestre (vesd össze: „kigepen”), a férfi azonban képtelen bohócdoktori hivatását, a gondjára bízott gyerekeket a biztonságos életért elhagyni.
A mozdulatlanság, változatlanság-ellenesség egyik eszköze a kijelentő mód elleni küzdelem volt. Oldd fel a pont és az egyenes szórend monotóniáját, amely igazából a kétely, a kérdés, az opciók szabadsága helyébe a kijelentés, a jelentés, a belenyugvás rendjét állítja.
Azt akartuk, hogy szabad individuumok méltósága, véleményük szabad kimondása, kritikáik élessége az őket képviselő csoportok szabad szerveződésével párosuljon. Úgy gondoltuk, hogy csoportok, közösségek önszerveződése, a meglévő intézmények őrző-védő kerítéseinek áttörése nem anarchia.
A Vasárnapi szülőkkel robbant be, ami után jöttek a filmes szerepek. Nem készült színésznek, végül mégis felvételizett a Színművészetire, amit félúton otthagyott. Sorsszerű, mondja, hogy végül a pályán maradt. Nyakó Julival Marton Éva beszélgetett.
Urbán András, a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház alapító igazgatója, egykori vajdasági avantgardista, mára a posztjugoszláv színház „fenegyereke”, első budapesti rendezését a Stúdió K-ban követte el Sacra Hungarica címen. A bevállalós független társulatot eredményesen trenírozta a sajátos poszt-dramatikus, konfrontatív és kinyilatkoztató színházi módszereire. Rendesen nyakon vágja a nézőt az alig több, mint egy órás, politikailag inkorrekt előadás,…
Ezt a bemutatót készakarva sem lehetett volna tökéletesebben időzíteni, és ez a megdöbbentő aktualitás most összeszorítja a torkunkat. Ugyanis a nyitómonológból áradó színtiszta nacionalizmus, a keresztény értékeket célzó revizionizmus és a nép önbecsülését kultúrával helyreállítani kívánó tekintélyelvű nemzetpolitika együttese olyan élesen reflektál a 21. század valóságára, hogy kénytelenek vagyunk végre észrevenni, milyen iszonyatos tempóban zárkóztunk…
A Gyakori kérdésekből és rájuk adott gyakori válaszokból patologikus társadalmi folyamatok rajzolódnak ki a Stúdió K színpadán. Aggasztó a dolog, de nem ismeretlen – az első látásra abszurdnak tűnő jelenetek nem a legextrémebb példák hétköznapjainkból.
…nemcsak a bábművészet magas szintű technikai kunsztjai érvényesülnek, hanem a babázás boldogsága is megéled a két részes, ötletekben és lélekben gazdag produkcióban, az elsősorban Németh Ilonának, a látványt tervező s a bábokat megalkotó rendezőnek köszönhető.
Mi közünk lehet A Cenci-ház véres és kegyetlen tragédiájához? Hogyan szólíthat meg minket ez a vérfertőzésről, gyermek- és apagyilkosságról szóló romantikus rémtörténet? Mitől válthat ki mélyebb és megrendítőbb hatást, mint a bulvármédiából szüntelenül ránk zúduló katasztrófasztorik? Kell-e aktualizálnunk, korunk képére formálunk ezt a régi históriát, vagy épp ellenkezőleg, meg kell őriznünk távolságában, különösségében, idegenségében?
A k2 előadásaira jellemző, hogy vagy a múltból, vagy a jövőből beszélnek a máról. Egy interjúban Benkó Bence elmondta, hogy „technikailag” sem szeretik a kortárs történeteket, de ennél fontosabb, hogy úgy gondolják, a történelemmel itt és most van dolga a színháznak. Az érdekli őket, hogy miért vagyunk olyanok, amilyenek éppen vagyunk, milyen út vezetett a…
