Amit „cserébe” kapunk, az a tömörre húzott, minimális dramaturgiai változtatásokkal élő, „tiszta” ibseni szövegre való rácsodálkozás élménye. Jeles nagyító alá vesz minden írói instrukciót, közlendőt és három pontot, ami elsőre a mű kifigurázásnak tűnhet, ám sokkal inkább a dráma működésére és pszichorealista kidolgozottságára, azaz a kanonikus szöveg „vitathatatlan” értékeire mutat rá.
…Horváth Csaba nehezen szakad el Tar Sándor írásaitól, ami ugyanakkor cseppet sem egyoldalú megközelítéseket jelent; egyrészt „jól állnak egymásnak” ők ketten, másrészt a novellák esetében az egybegyúrás (A mi utcánk; A te országod), a regénynél a feldolgozás segít a színpadi produkciók mindig más és más rétegeire helyezni a hangsúlyokat, amiben persze az aktuális író-cinkostárs sem…
De nemcsak azon – egyébként nyitott, érdeklődő – színházlátogatók szemhatárán esnek kívül a gyerekeknek játszó színházak, műhelyek, akik közelében éppen nem élnek alkalmas korú gyerekek. A hivatásos nézők, a színházi kritikusok többsége számára is periféria ez a terület, még akkor is, ha egyre rendszeresebben jelennek meg írások a különböző portálokon, folyóiratokban gyerekszínházi előadásokról.
Azok is, akik másfajta színházideálban gondolkodnak, többnyire egyetértenek velünk abban, hogy a színháznak társadalmi ügyekről kell beszélnie. Ez olyannyira nem új gondolat, hogy sok ezer éve ezért jött létre, és emiatt tudott fennmaradni a színház.
Valaki öntudatán kívül segédkezett a zsidók deportálásakor, másvalaki megvert valakit, valaki tehetséges költő volt – felsejlenek viszonyok és emlékek, de mindaz, ami kiderül, csak hozzávalója lehet egy családtörténetnek vagy az egyéni tragédiáknak.
Rádai Andrea: Jöjjön el mindenkinek a saját országa1 A fekete-fehér világban az árnyalt személyiség állandó konfrontációba kerül környezetével, a világgal, önmagával. Szükségszerűen alkalmazkodik az őt körülvevő közeghez, gondolkodásából az árnyalatok eltűnnek.
…az új, sikeres megoldások önbizalmat adnak a nézőknek, a történet megközelíthető, sőt alakítható lesz, a fórum révén megvalósul a színházi forma demokratikus volta.
Épp ezért, amikor némelyik hazai kritika a Bakfitty hibájaként rója fel az aránytévesztést, a verbális poénok áradatát vagy épp az alapszöveg fellazulását, mintha az előadás játéknyelvi sajátosságait figyelmen kívül hagyva, elsősorban saját (implicit) elvárásait kérné csak számon a produkción.
Koltai Tamás tagja volt az ‒ idén is színháztörténetet író ‒ gyulai Shakespeare Fesztivál művészeti tanácsadó testületének, és nemigen volt olyan hazai előadás, amit a fesztivál alapítója és igazgatója, motorja és sikerének letéteményese, Gedeon József kérésére ne elemzett volna…
