…a sztori teljesen profán, mi több, rettentően hétköznapi és borzasztóan közhelyes, a karakterek mélység és árnyalat nélküliek. Vidovszky György rendező ezt az alapanyagot komolyan vette és még el is emelte, amitől a Molcsanov-lufi azonnal kipukkadt.
Az alábbiakban arra kerestük a választ, hogy az egyes színházak – a nagy teátrumok, budapestiek és vidékiek, nagy táncegyüttesek, művészszínházak, kis független társulatok és játszóhelyek, illetve magánszínházak – hogyan látják a taót, milyen változás történt az ő színházukban a tao megjelenése óta, mire volt a tao hatással. Mit változtatnának a rendszeren, mennyire tartják a mostanit…
A dráma műfaji szélsőségeit pedig Máté Gábor rendezése sem erősíti fel; nem tragikum és bohózat közt hányódó eseménysort nézünk, hanem helyenként ironikus, esetleg groteszk színben láttatott kollektív tragédiát, amelyhez az iskolapadok és a gyerekek konstans jelenléte – a rendezői intenciótól vélhetően teljesen függetlenül – még némi zavaró ünnepélyességet is hozzáad.
A rendező, Galgóczy Judit sem sokat tesz azért, hogy a szereplők viselkedése érthető, értelmezhető legyen. Inkább törődik a külsőségekkel, a színpadi történések korrekt levezetésével, mint az interakciók pontos, a drámai hangsúlyokat megmutató levezénylésével.
Semmiképpen sem látszik viszont elszalasztott lehetőségnek A salemi boszorkányok szolnoki bemutatása. Egyáltalán nem látszik ugyanis a lehetőség.
A rendező bátortalan a vaskosabb aktuálpolitizálásban, amelyet a darab tálcán kínál…
Bent a Tháliában is csordultig telt a nézőtér…
A tökéletesen steril környezet hangulatában egy váróterem és egy műtő között jár félúton.
Bodolay Géza rendező a hazai Schimmelpfennig-recepció meghatározó alakja…
…az általános tompultság alatt nem mocorognak lefojtott érzések, szenvedélyek, fájdalmak.
