Az előadást látva azonban egyértelműnek tűnt, hogy itt bizony nem Liliom a vonzó, hanem Julika a megátalkodott. Nem Liliom csábítja el Julikát, hanem a férfi nem tud kitérni az elől a tiszta és elsöprő, megingathatatlan szerelem elől, amellyel a törékeny cselédlány megajándékozza és megveri őt.
Kevés olyan megemlékezés van, ami ennyire távol marad mindenféle pátosztól, és ahogy a galéria előterében csak halk nyüzsgés hallatszik a Fannik egymásba fonódott hangjából, nem tudok nem Esterházy egy lapra leírt Iskola a határonjára gondolni.
Egy mára már szerencsére elhalványult Facebook-vita, amelyben az „ordibálásról” mint legitim, majd próba után nyomban elfelejtett/megbocsátott instruálási formáról szólt, indította a lap szerkesztőit arra, hogy alkotókat kérdezzen meg az erőszak jelenlétéről a próbafolyamatban. Az alábbi kérdéseket tettük fel: Hogyan kezeli a stresszt a próbafolyamatban rendezőként? Mennyire engedhető meg ennek során az indulat szabadjára engedése a…
Ha markáns, könnyen azonosítható arculatot nem is kaphat a repertoár, éppen a bemutatók változatossága, tartalmi-stiláris sokszínűsége teheti vonzóvá. És van még egy törvényszerű velejárója ennek a változatosságnak, illetve a hallgatók relatív ismeretlenségének: minden más honi teátrumnál kiszámíthatatlanabb az eredmény – mind a mondandót, mind a stílust, mind a minőséget illetően. Ami éppúgy eltöltheti örömmel és…
Szellemes, szórakoztató, enyhén borzongató rémmese Szvetlana Alekszijevics fehérorosz-ukrán származású Nobel-díjas írónő dokumentumregény-ciklusának színpadi adaptációja az Örkény Színházban. Az utópia hangjai sorozatba tartozó művek nem éppen könnyed témái abszurd horrorhumoreszkekké stilizálódnak Bagossy László és Kovács D. Dániel hallgatóikkal közös rendezésében.
Pájer Alma Virág dinamikus elbeszélő és ötletgazdag bábjátékos; előadásában a fordulatos mese minden mozzanata egyszerűnek, magától értetődőnek mutatkozik.
A Magyar Képzőművészeti Egyetem látványtervező hallgatóinak vizsgaprodukciója annyi alkotó-előadó munkájából áll, hogy alig férnek a csoportképre, de végig szavak nélkül zajló összjátékuk több, mint puszta látványexpó: ha egyenetlenül is, de sikerül előadássá válnia.
Gimnazistaként olvastam egy könyvet Kaposvárról, akkor úgy terveztem, hogy az lesz, hogy én is egy jelenségként működő társulat tagja leszek. Aztán ez lett, hogy szabadúszó lettem, pedig tényleg mindig a társulati lét érdekelt.
A gond csak az, hogy a tömegnyilvánosságnak rettentő ereje ugyan van, felelőssége azonban semmi – azzal csak a benne arccal és névvel megszólaló egyének rendelkeznek. Meg persze az újságírók, akiknek a gyors hírek pörgetésén alapuló médialogikával szembemenve kell alapos kutatómunkát végezniük egy rendkívül bizonytalan jogi, következésképp gazdaságilag rizikós környezetben (ám történetüket névvel, arccal, jogi felelősségük…
A kortárs tánc az elmúlt évtizedekben új, autonóm médiumra talált a mozgóképben, ami oda-vissza hat mind a tánc-, mind a filmművészet jelenére. A ma készülő táncfilmek nagy többsége már nem meglévő táncelőadások filmes adaptációját jelenti, hanem olyan koreografikus mozgóképet takar, amelynek nincs és nem is volt színpadi változata.
