Tag Archives

Archive of posts published in the tag: tánc

Fuchs Lívia: Hímnem, nőnem

2 in 1 kritika: Timothy and the Things: Vadászat és Biczók-Dányi-Furulyás-Vadas: Tatiana / Trafó

A Tatiana óhatatlanul a Vadászat tükördarabjának tűnik, hiszen míg ott csak férfiak, ezen a bemutatón csak táncosnők léptek színre, méghozzá olyanok, akik saját maguk vállalták a koreográfus szerepét is.

Török Ákos: A kortárs tánc széle és közepe

2 in 1 kritika: Góbi Rita: Vibration és Mészáros Máté: United Space of Ambivalence

Az esztétika és a táncelmélet folyamatosan próbálja meghatározni, ami tárgyaként elé kerül, és keresi a kifejezéseket, szempontokat, ami alapján egy táncelőadásról egyáltalán beszélni lehet. Az alkotókat persze mindez a legkevésbé sem kell, hogy érdekelje, nem az ő dolguk megnevezni és fogalmilag megragadni, amit létrehoznak.

Lábán Rudolf-díj, tizenharmadszor

Nyilvánosak a laudációk

Közel egy hét múlva, április 17-én adják át a legjobb hazai kortárs táncelőadásért járó független szakmai díjat, a nominált produkciókat méltató szövegek viszont már most olvashatók.

Darida Veronika: Túl a táncon…

Reflexiók Jérôme Bel tetralógiájáról

Mit jelent az önszínrevitel aktusa a kortárs táncban? Miként mutatható meg a szerepek mögötti művész személyisége? Hogyan lehet hangot adni annak, aki a színpadon csak a testével beszél? Milyen kihívást jelent a megszólalás a táncos számára, hogyan kapcsolható össze – egy előadásban és egyetlen alakban – a monológ és a szóló? Érdemes továbbá felfigyelni arra…

Bálint Orsolya: Személyesség sodrásában

Az önreprezentáció módozatai Rózsavölgyi Zsuzsa 1.7 és Valencia James Between the World and Me című előadásaiban[1]

Ha most hirtelen azt kérdeznék tőlem, lehet-e hitelesen, a nézők számára is átérezhetően a színpadon prezentálni egy ennyire érzelmi-zsigeri és mélyre szocializált stigmát, mint a többséghez képest más bőrszínnel élni egy gyakran ellenséges társadalomban (ami a barbadosi származású, Budapesten élő Valencia James személyes szólójának témája), akkor – talán naivan – azt mondanám: mind különbözünk. A…

Komjáthy Zsuzsanna: Önjáró gépezetek

2 in 1 kritika: Kulcsár Noémi Tellabor: Elfolyó idő és Inversedance: Ajtók kilincs nélkül

Az Elfolyó idő egy művészeti reflexív játékot, az Ajtók kilincs nélkül pedig egy történelmi traumafeldolgozást vesz alapul. De az érvényes kiindulás vajon érvényes előadást is szül automatikusan?

Maul Ágnes: Debilek, határsértők, szabadságharcosok

Hodworks: SUNDAY - Trafó

Hód Adrienn is pont azt csinálja szívós módszerességgel évek óta, amit táncosai: olyan helyekre nyúlkál, ahova nem illik, olyan területekre tapint, ami sokszor kellemetlen. De mégis muszáj nézni. Mert érdekes. Mert nem enged hátradőlni. Mert magamat is jobban megismerem általa.

Artner Szilvia Sisso: Más burkában

2 in 1 kritika: Tünet Együttes: Burok – A táguló világ összehúzódásai és Szeri Viktor: Sandy is going out

A születés természetes dolog, de nem egyszerű. Van, aki kilökődik, van, akit kisegítenek és akad, aki természeti katasztrófaként érkezik a világba. Aztán nem elég csak előbújni, élni is kell meg emberré válni. A kettő között azonban lehet összefüggés, tulajdonképpen ezt kutatja a két táncelőadás a maga módján, különböző perspektívából.

Králl Csaba: Plakátdarab és örömszínház

2 in 1 kritika: GG Tánc Eger: Kamaszok és Miskolci Balett: Harlequinade / SŐT7

A vidéki tánctagozatok szerepét, jelentőségét senki nem akarja kétségbe vonni, de ez elsősorban helyben mérhető, országos kisugárzásuk csekély, amiben nyilván a mobilitás alulfinanszírozása és az anyaszínházi kötelezettségek is közrejátszanak.

Halász Tamás: Belső expedíció

Canabarro-Molnár-Vadas-Vass: DEEPER / Trafó

Hétköznapi, profán tárgyakból, gesztusokból épít meglepő világot maga köré a négyszemélyes játék: a barkácsáruház-gyanús szaunaházikó, az orkánsátrak, hálózsákok izgalmas átlényegülésen mennek keresztül a szemünk előtt.