A rendezői változat kifejezésről a független színház kapcsán az juthat eszünkbe, hogy biztos hosszú, és direkt benne hagyták az eredeti ötleteket a lábjegyzetekkel és a kommentekkel együtt. Meg a TÁP Színházra is asszociálhatunk, amelynek ez a laza szerkesztés jól áll, az összes extrákkal, mert erős koncepció támasztja meg. Znajkay Zsófia a TÁP Színház egyik jelenlegi…
…a TÁP Színház előadásában maga az olvasás aktusa válik színházi eseménnyé, miközben a hangvétel – az irónia és a nosztalgia – a nem első olvasat érzését kelti.
A fesztivál ideje alatt mintha veszítene jelentőségéből az a hierarchia, ami az alkotók és a befogadók közötti különbséget folyamatosan előtérbe helyezi, így a közös gondolkozást megnehezíti.
A fesztivált átszövő nagy korrupciós keretjáték nyilvánvalóan nemcsak arra volt jó, hogy néhány napig eltartható álvalóságmentes fikciók jöhessenek létre, hanem arra is, hogy tovább formálódjon egy amúgy is formálódóban lévő közeg, egy egyelőre nagyrészt a fővárosban koncentrálódó közösség, amelyben fontos szerepet játszanak a politikailag aktív fiatalok.
Talán túlzás lenne azt állítani, hogy a halál adja az élet értelmét, de annyit azért megkockáztatnék, hogy a halálunk tudata nélkül kevésbé forszíroznánk a tennivalóinkat. Márpedig a Nagy büdös semmibe nem másról szól, mint az élet értelmetlenségéről, akarom mondani, értelméről.
Znajkay csupa olyan helyzetet írt meg, ami bőven nem éri el a családsegítő szolgálatok és gyámügyesek ingerküszöbét, mégis úgy tudja ábrázolni őket, mint a földi, vagyis gyerekszobai pokol legjobb példáit…
A Táp Színház magyarIQm című előadása a leírás szerint „őshonos bemutató”, amely a produkciónak otthont adó Trafó honlapján a színházi előadások között sorakozik, bár az, amit látunk, tulajdonképpen nem más, mint igénytelenül összetákolt kabaréest a magyar internet clickbaites bugyraiból.
Kicsit olyan az egész, mintha a tábortűznél hallgatnánk a nagyobb gyerekek rémtörténeteit, és úgy tennénk, mintha csöppet sem félnénk, de valójában a hátunkban érezzük a nagy, kiismerhetetlen sötét mindenséget.
…zavartak a szabályok, éreztem, hogy noha úgy tűnik, ezek tartják össze, mégsem ez a színház lényege, igazából ezek fölött van. Meg akartam törni a számomra értelmetlen szabályokat, pimaszkodni akartam velük.
A látvány is azt az érzést fokozza, hogy félelmetes árnyak és a tudatalatti erdejében járunk.
