Tag Archives

Archive of posts published in the tag: Tasnádi István

Puskás Panni: Gorenje hűtőre cseréltük a demokráciát

Fejes Endre – Tasnádi István: Rozsdatemető 2.0 – Katona József Színház

A Mariahilfer Strasse Gorenje hűtői, amelyeket a szüleim generációja hozott haza a Trabi tetején, mára a Trabikkal együtt rozsdatemető-szerű helyeken leltek örök, háborítatlan nyugalomra. Fejes Endre és Tasnádi István kérdése lényegét tekintve egyszerű és ugyanaz: hogyan jutottunk idáig? Többhangú kritika Urbán Balázs kritikus és Bóna László író kommentárjával

Pressburger Csaba: Nézőhibáztatás

Tasnádi István: Nézőművészeti Főiskola – Kosztolányi Dezső Színház, Szabadka

Elsőre magam is meglepőnek találtam, hogy Urbán András Tasnádi István Nézőművészeti Főiskola című drámáját viszi színre saját színházában. Hiszen mind Urbántól, mind az általa igazgatott Kosztolányi Dezső Színháztól távol áll a klasszikus értelemben vett szórakoztatóipar, amit az előadás színlapján szereplő meghatározás, tudniillik a „bohózat” sugall, de még a társadalmi szatírának az a könnyedebb, sokszor hahotázásra…

Jó kérdés: A múltat be kell vallani – mit tesz ezért a magyar színház?

A Színház folyóirat és a Magyar Színházi Társaság beszélgetéssorozata. Második évad / 5. rész

Hogyan beszéli ki az elmúlt száz év történelmi traumáit a magyar színház, és milyen céllal teszi ezt? Kinek van igénye a szembenézésre? Melyek a hangsúlyos témák, és van-e, ami tabunak számít? Mitől több a múltfeldolgozás a múltábrázolásnál? Hogyan lesz az egyéni történetek feldolgozásából közösségi-társadalmi múltfeldolgozás? Mi jellemzi a múltfeldolgozó előadásokat, vannak-e alapdilemmák, és vannak-e alapkonszenzusok?

Turbuly Lilla: Király ez a parti

Gimesi Dóra – Jeli Viktória – Tasnádi István – Vészits Andrea: Időfutár / Pesti Magyar Színház

Tasnádi Csaba látványos, üresjáratok nélkül pergő, lendületes előadást rendezett. Van az egésznek egy jóleső, nem túlpörgetett sodrása.      

Lötyögős, mint az élet

Mi az improvizáció: a lélektani realista színésztréning része, közösségi eszköz a drámaíráshoz, vagy a színészi jelenlét és technika felmutatása? Hitelesebbnek halljuk? Képes nem „köznyelvi” lenni? Van-e irodalmi értéke? Kell-e később rögzíteni, és főleg kell-e azzal törődni, hogy mit fog szólni a néző? Az itt megszólaltatott mindhárom alkotó dolgozik improvizációval, de hárman háromféle értelemben használják. Milyen…

Gabnai Katalin: A rögtönzés és a néző

Az improvizáció szerepe a kortárs magyar színházban

Mit lát, aki a játszók által rögtönzött perceket nézi, vagyis inkább mit érez, mire vár, mi tartja a figyelmét fogva? Megérzi-e egy majdnem teljes mértékben rögzített produkció alatt, hogy ezt a folyamatot alighanem improvizációk segítségével hozták létre? Hogy hat ez rá? Lényeges ez? Különbözik-e a létrejövő áramkörök minősége ilyenkor, s megszakad-e az illúzió, ha az…

Turbuly Lilla: Papa a menyétfejű sárkányok földjére költözött

A Kartonpapa Székesfehérváron

A Kartonpapa a színház felkérésére született, és abból a szempontból „klasszikus” dráma, hogy Tasnádi István nem a mostanában gyakran alkalmazott, improvizációkra, a társulat közös munkájára építő munkamódszert követte, hanem „magányos drámaíróként” írta meg a darabot, és a társulat e kész művel kezdett el dolgozni. A történet egy abszurd alapötletre épül: felesége nem fogadja el a…

Antal Klaudia: Játék tét nélkül

Terminal Workhouse: Bábelna – Keleti nyitás / Átrium Film-Színház

Minden elhangzott szó egyszerűen visszafordítható társadalmi valóságunk politikai diskurzusába – anélkül, hogy bármit is megkérdőjelezne.

Koltai Tamás: Várdai színes

A Magyar Színházak Kisvárdai Találkozójáról

Tizenhat éve jártam utoljára Kisvárdán, az új találkozás örömmel töltött el, és amikor azt mondom, hogy „mintha tegnap lett volna”, meg hogy „megállt az idő”, az nem kritikai észrevétel, hanem a folytonosság konstatálása.

Kutszegi Csaba: Kis magyar realizmus

Egyirányú út - KRITIKA

…jólesne, ha legalább suttyomban eljutna hozzám valami üzenetféle is.