Nagyon rövid időn – három éven – belül négy előadás is készült az Ádám almáiból magyarországi színházakban. Nem gondolom, hogy távol áll az igazságtól, ha azt mondom, a darab alapanyaga, a 2005-ös dán film csak egy szűk nézői réteg számára hivatkozási alap, ezért nyugodtan eltekinthetünk a médiumváltás tárgykörétől, és koncentrálhatunk a dráma aktuális színpadi megvalósításaira.
Témákat vettek alapul, és variációkat dolgoztak ki – az életrajzi tényeket hol megtartva, hol átformálva, felülírva. Az eredmény: változatos hangulatú és dinamikájú, de elmélyültségükben is nagyon különböző jelenetek sora.
A rendező és a koreográfus jól érzékelhetően harmonikus együttműködésének köszönhetően a drámai réteg és a zenés-szórakoztató vonulat jelenetről jelenetre egymást erősíti.
A Temesvári Eurorégiós Színházi Találkozó idei, 11. kiadása a kényelmetlenség fogalmát járja körül. Nem újdonság, inkább valamiféle összefoglalója az eddigieknek, hiszen nem láttunk itt az elmúlt évtizedben olyan előadást, amely ne lett volna bátor valamilyen tekintetben, még ha a végeredményt tekintve nem is volt épp tökéletes.
Tatabányai félévad teltházas kamara-, és a gigantománba hajló túlméretezettség miatt erősen foghíjas nagytermi előadásokkal. Kiegyensúlyozott műsorpolitikával, sok erénnyel, egyáltalán nem erőtlen társulattal.
Csehov nem azért nagyszerű szerző, mert még abban is ezer dráma van, amit meg sem írt, de kétségkívül ez is része a zsenijének. Még a légüres teréből is dráma születik, ha van, aki megírja.
Guelmino azon túl, hogy felmutat egy a mai magyar, sőt mai európai társadalomról szóló, összetett, érvényes és fontos gondolatmenetet, ugyanennyi energiát fektet a poénok csúcsra járatásába is.
Így aztán mégis elbukik Tartuffe, a szemforgatonc. Vagyis persze nem.
Deres Kornélia a előadásárólMert azon túl, hogy meg- és felújult a tatabányai színház épülete, más – színházilag, brechtileg, krétakörileg – revelatív esemény nem történt.
