Saját társulata 2013 óta immár negyedszer jár Budapesten, de művészi munkájával a hazai közönség másfél évtizeddel ezelőtt találkozhatott először. Egy koreográfiája (a Nederlands Dans Theaternek 2015-ben készült Bedroom Folk) a Magyar Nemzeti Balett repertoárjára is felkerült 2018 októberében: Sharon Eyal, az 1971-es születésű izraeli koreográfus napjaink táncművészetének világszerte ünnepelt alkotója egyre közelebbi ismerősünk.
Májusban harmadszor járt Budapesten, és három estén töltötte meg a Trafó Kortárs Művészetek Házát Sharon Eyal izraeli táncos-koreográfus, aki már a világsikerű OCD Love harmadik „felvonásán” dolgozik. Nála az élet és az alkotás elválaszthatatlan egymástól, hiszen szerelme – a táncon kívül – Gai Behar producer, illetve legközelebbi barátja Ori Lichtik DJ, akikkel közös alkotásaikkal hat…
Viszonylag kevesen képesek sorozatgyártásban is mesterműveket alkotni, és úgy tűnik, hogy a szinte követhetetlenül felszaporodott felkérések nem váltak Cherkaoui javára.
Az előadás igaz történet alapján készült, pontosabban ami a színpadon történik, az maga az igaz történet: maga a találkozás. Nem kis szakadékot kell áthidalniuk a szereplőknek, hiszen a sok hasonlóság mellett – például mindketten művészek – alapjaiban máshogy élik meg az életüket.
Jó ideje tapasztaljuk, hogy a cirkusz nem csak (nem csak?) az ámulat és rettegés tere. Legjobb művelői megszorítások nélküli színházat varázsolnak: érzelmet, gondolatot közvetítenek, kapcsolatokról mesélnek, használják a fizikát és a metafizikát, folyékonyan beszélik a (társ)művészetek nyelvét. A cirkusz immáron több évtizedes újmódi válfaja a legdinamikusabban integrálja mindazt, amit a többiektől eltanul.
A Sztalker Csoport sok szempontból máshogy viselkedik, mint kortárs pályatársaik, akiktől egyaránt különböznek kérdésfelvetéseikben, témaválasztásukban, deklarált értékeikben vagy formanyelvükben, ez pedig könnyen heves érzelmeket is kiválthat. Erős víziójuk van a világról, és manapság kevés az olyan alkotócsoport, amelyik ennyire nyíltan és határozottan, manifesztumszerűen kommunikálja krédóját, esztétikai és világrendbeli értékeit.
A magyar színház hagyományosan nem foglalkozik túl sokat térbeli vagy társadalmi környezetével. Az évadtervek és projektek sokkal inkább a színházvezetők, vezető rendezők, illetve a körülöttük kialakult kulturális elit ízlését, problémafelvetéseit tükrözik, mint a környező terület kérdéseit. A színház ebben a rendszerben szigetként értelmeződhet, mely kiszakadást nyújt legalábbis szűkebb közegünkből, és hogy ez oázis vagy rezervátum,…
Angelus Iván iskolájának tanítványai kortársak, tehát mindig a jelenre reflektálnak, most három felvonásban – két táncdarabbal és egy tárlatvezetéssel.
Május 14-én a Trafóban adják át a Halász Péter-díjat – párhuzamosan a legjobb kortárs táncelőadásnak járó Lábán-díjjal. A jelölt produkciók laudációi már most olvashatók.
Itt nincsenek ártatlan mondatok: a magánbeszélgetések, ismerkedések kikérdezéssé torzulnak, mindenki kompromittál és kompromittálható, miközben a személyes ügyeket felszippantja és adatolja az államszocializmus hatalmi apparátusa. A szorongás természetes közege ez, ahol egy idő után nemcsak a másikat, de magunkat is kívülről, gyanakodva kezdhetjük (meg)figyelni.
