A Pesti Színház előadása, Valló Péter rendezése alatt volt bőven időm töprengeni a darabválasztás lehetséges motivációiról, szereposztási lehetőségekről, kényszerekről, kompromisszumokról…
Nem akármilyen kőművesmunka kellett ahhoz, hogy erről a darabról lebontsák a rákövesült fölösleget. De a részletező utasítások, a magyarázó feliratok, az előírt zenei és világításbeli effektusok elhagyása után is épen tudott maradni az építmény. A történet ma is hat.
Feltámad és újjászületik, aki és ami feltámadhat és újjászülethet, de a jelen nyitottsága, a fiatalok frigye csupán kétséges másolata a múlt harmóniájának, az újrakezdés az ujjongás mellett csupa szorongás, és két végleges halottat már sosem kap vissza az élet.
Az Audiencia nem dokumentumdráma, nem történelmi színmű, nem parabola, és még csak nem is pszichodráma; műfajilag leginkább talán a zeitstückhöz áll közel.
…többnyire leképezi a szerzőnek a művéhez írott, meglehetősen részletes utasításait – a külsőségekben mindenképpen.
…az előadás középpontjában Iván Karamazov, az ő bűne vagy gyengesége, legfőképpen pedig bűnhődése áll.
A Valló-Morcsányi tandemnek nem a Holt lelkek az első kísérlete az orosz klasszikusok színrevitelére, de alighanem ez a legügyetlenebb.
